Pajtások! Pajtások!   Mint kés lágy kenyérben, hang villant szemében: Bányában meghaltak! Haltak! Haltak! Haltak!   Lüktetett! Csak zengett! Dobhártyámon pergett. Csend lett a sötétben, s múlt eltűnt ködében.   Üvöltésük dörrent, teremtő megdöbbent. Kihalt minden remény s kezek nyúltak felém.   Lelkemet görcsösen markolva, üszkösen, csontig égett szóval, ajkam némán szólal.

                                                                                            Vissza                                                                                                                                                                         Tovább

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

A hozzászólások megjelenítése/elrejtése

Név

Email

Cím

Hozzászólás

kisebb | nagyobb

Elolvastam és elfogadom a felhasználás feltételeivel Használat szempontjából

Küldés Előnézet