regi Pécs Város Mazsorett Együttese és Tánckara
Pécs Város Mazsorett Együttese és Tánckara Nyomtatás
Írta: Talló Zoltán   
2018. Május 11. Péntek, 18:44
 Büszkeségeink !
 
   

 

A PÉCS VÁROS MAZSORETT EGYÜTTESE ÉS TÁNCKARÁRÓL

Pécs Város Mazsorett Együttese 1990-ben alakult - elsőként Pécs városában SZIBIROBI mazsorett együttesként.
Első vezetője Kovács Hanna, majd a későbbiekben Tandiné Mosgai Andrea vette át az együttest- az ő javaslatára 2004 szeptemberétől Hajdu Orsolya lett a mazsorett csoport vezetője. 
2012 februárjában az együttes túlnőtte magát az iskola adta lehetőségeken-ekkor vették fel a jelenlegi nevüket tiszteletből városunk felé és egyben megköszönve a rengeteg támogatást, melyet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetve Pécs Város lakossága nyújt számukra.
Az együttes jelenleg 65 fővel működik - egy 30 fős felnőtt és egy 35 fős utánpótlás együttessel.
 
Pécs Város Mazsorett Együttese szakmai zsűri által elnyerte a legtechnikásabb, legelegánsabb, legjobb szóló és legjobb színpadi produkció címet.
 
Pécs Város Mazsorett Együttese 2015 –ös évben ünnepelte 25 éves fennállását, mellyel együtt maga mögött tudhat 39 db I. helyezést, 8db II. ,6db III., valamint 16 arany és 5 ezüst minősítést és 1 db bronz minősítést.
Továbbá elnyerték a legjobb korcsoport díjat és a pontos tér díjat is.
 
Mottójuk:
"A hit a legfontosabb dolog a világon, s mi hisszük, hogy egy valamire való munkát nem lehet hazugságra építeni, mert az olyan, mintha homokra építenénk házat!
Éppígy az aranyérem is csodálatos dolog, de ha nélküle nem érsz eleget, akkor vele sem!"
 
Az együttes vezetője: Hajdu Orsolya
 
Eredményeink:
Az országos versenyeken való fellépés 1995-ben Kömlődön kezdődött. Azóta szinte minden évben rangos versenyeken szerepel együttesünk:
DÁTUM
HELYSZÍN
ESEMÉNY
KATEGÓRIA
HELYEZÉS
1997.
Kömlőd
5. Országos Mazsorett Táncverseny
Menettánc
Összetett
Páros botforgatás
(Garai Krisztina, Hajdu Orsolya)
1. hely
1. hely
1. hely
1998.
Kömlőd
6. Országos Mazsorett Táncverseny
Összetett
Páros botforgatás
2. hely
3. hely
1998. május 5.
Pécs
Apáczai Táncfesztivál
14-18 éves korosztály
1. hely
2000. április 8.
Tatabánya
9. Országos Felnőtt Táncfesztivál
 
 
2000.
Budapest
Kultúrával a Nyugat Kapujában
 
3. hely
2000.
Budapest
3. Apáczai Táncfesztivál
Felnőtt korcsoport - Induló fehérben
11-14 éves korosztály - Kormányzó induló
1. díj
Különdíj
2000.
Budapest
Parádés Mazsorettek Országos Vándorkupa Versenye
 
2. hely
2001. április
 
 
Színpadi tánc kategória - Induló bottal
"Legjobb korcsoport" díj
2001.
Balatonberény
Milleneumi Amatőr Művészeti Fesztivál
 
1. díj
2001. május 26.
 
10. Országos Felnőtt Művészeti Fesztivál
 
1. díj
2002.
Budapest
Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál
 
1. díj
2003.
Balatonberény
Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál
 
Arany fokozat
Ezüst fokozat
2003.
Pécs
Pécsi Gyermekfesztivál
 
"Pontos Tér" díj
2003.
Ráckeve
4. János Vitéz Napok
Senior menettánc
Színpadi tánc
Összetett
1. díj
1. díj
1. díj
2009.
Szekszárd
1. Szekszárdi Táncfesztivál
 
1. díj
 
Pécs
Nemzetközi Táncfesztivál
 
3. díj
2010.
Szekszárd
 
 
1. díj - 2. díj
2011.
 
Nemzetközi Táncfesztivál
Mini mazsorettek
Ezüst fokozat
2013.
Balatonberény
Amatőr min. Táncverseny
Szóló tánc
Szóló tánc
Színpadi tánc
Tradícionális induló
Minik
Ezüst minősítés
Arany minősítés
Arany minősítés
Arany minősítés
Arany minősítés
Legjobb és legtechnikásabb együttes cím

 

 

 
Facebook