regi Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület
Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület
02
Jun
    Ökölbe szorul a bányászkéz
Ökölbe szorul a bányászkéz  
                          
A bányászok mindig is kemény emberek voltak. Az ágazat dolgozóit mindig is erős közösség jellemezte, baj esetén különösen nagy volt az összetartás.
 
Kezdő újságíróként ért pályám egyik azóta is meghatározó élménye. A soros béremelés, a műszakpótlék kifizetése volt a téma a bányász állománygyűlésen a meszesi kultúrházban. Alig kezdődött el a fórum, amikor a hátsó sorból elindult egy tagbaszakadt bányász, és a vezérigazgatói pulpitushoz érve ököllel elkezdte ütni az asztalt. „Márpedig ki fogják fizetni a pénzünket!”  mondta, szinte üvöltve. A vezérigazgatónak pedig, aki utóbb szinte fenyegetően csendesen válaszolt, a szeme sem rebbent. Kemény ember volt mindkettő, ami mindig is jellemezte a bányászokat.
Ez a jelenet villant fel bennem, amikor meghallottam, hogy jogos járandóságaikért – járadékért, szénpénzért  küzdenek a mecseki bányászok. Azokért, amiket valamikor megígértek nekik, és amiért ők meg is dolgoztak, és most valakik el akarják venni tőlük.
Nem hiszem, hogy a fenti történet idején meg lehetett volna tenni a bányászokkal, hogy elvegyék tőlük szerzett jussukat. Az ágazat dolgozóit mindig is erős közösség jellemezte, baj esetén  legyen az bányabaleset vagy sztrájkkészültség különösen nagy volt az összetartás.
A most tiltakozók zöme már egy másik generáció. Többségük nyugdíjaskorú, idős ember, már csak néhány százan lehetnek innen a hatvanon. A még aktív éveiket taposók közül is sokan küszködnek a bányászévek alatt szerzett betegséggel. Lehet, hogy kevesebben vannak, lehet, hogy megöregedtek, egyvalami azonban biztosan megmaradt bennük. Az összetartás a bajban.
Szóval nem szeretnék annak a jogalkotónak, minisztériumi illetékesnek a helyében lenni, akihez esetleg majd elindul egy bányász a hátsó sorból.
 
Kaszás Endre jegyzete (Dunántúli Napló)

 

 
 
12
Jul
    Uránbánya Pécs határában ?

A WildHorse Energy Hungary Kft.tevékenységéről

 

A WildHorse Energy Ltd. perth-i (Ausztrália) székhelyű, a sydney-i tőzsdén jegyzett cég, melyet kifejezetten uránérc kutatás  bányászat céljára alapítottak 2005-ben a bányaiparban jelentős gyakorlattal rendelkező személyek, pénzintézetek és befektetési alapok bevonásával. A WildHorse Energy első magyarországi leányvállalatát 2005. október 5-én alapította, WildHorse Energy Hungary Kft. néven.

A WildHorse nemzetközi uránérc-kutatással és feltárással foglalkozó vállalat, melynek vezetősége komoly tapasztalattal rendelkezik a bányászati tevékeny­ségekkel kapcsolatban. Tevékenységi körében olyan területeken levő projektek szerepelnek, ahol korábban már felmerült, vagy volt uránbányászati tevékenység, ahol támogatják a kitermelést ós pozitív jogi környezetet teremtenek a bányászatnak.

Miért az urán?

Az energia ellátás biztonsága: Ahogy azt az elmúlt évek mindannyiunk számára láthatóvá, sőt érezhetővé tették, országunk nagyon kiszolgáltatott a gázimportnak.

Könnyen szállítható (kisebb környezetterhelés) és könnyen raktározható: Egy 1000 MW teljesítményű erőmű blokknak évente szénből 1825 vasúti szerelvénynek, uránból 1-2 vagonnak megfelelő mennyiségre van szüksége.

Klímaváltozás: Ma már a környezetvédők közül is egyre többen elismerik (köztűk Stephen Tlndale, aki a Greenpeace angliai szervezetének volt a vezetője, valamint az angol Környezetvédelmi Miniszter tanácsadója), hogy a globális felmelegedés korunk egyik legégetőbb problémája, és ahhoz, hogy eredményesen felvehessük a harcot ellene, Igenis szükség van a nukleáris energia részarányának növelésére az energiafelhasználásban, hiszen a C02 kibocsátása gyakorlatilag nulla,

Hosszú távon rendelkezésre áll: A jelenlegi felhasználás melleit a feltárt uránkészlet legalább 250 évre elegendő az atomerőműveknek (Matthew Bunn, Harvard Egyetem), de a potenciális készleteket és új technológiákat is figyelembe véve ez akár 10-20 ezer év is lehet.

Nyílik-e uránbánya Pécsett?

 
 
Támogatás

Kedves Barátaink, ismerőseink, volt Munkatársak!
Megkérünk, benneteket, hogy akinek van lehetősége a személyi jövedelem adó 1%-át felajánlani,
az kérem támogassa egyesületünket, hogy működésünk biztosított legyen a továbbiakban is.
Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület      adószám:  18323117-1-02
Egyéni felajánlásokat a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet : 50300109 - 10001758
számlaszámon tudjuk fogadni.
Köszönettel! Jó szerencsét!
 
   
22
Mar
    A fővárosban tárgyalt a BÉKE

Bányászjuttatások: a fővárosban tárgyalt a BÉKE

A Bányász Érdekvédelmi Kulturális Egyesület (BÉKE) vezetősége – Talló Zoltán elnök, Molnár Ferenc ügyvezető elnök, Szemán István alelnök és Benke Norbert az MSZOSZ Baranya megyei elnöke valamint a Vasas Szakszervezet Dél-dunántúli Regionális vezetője – Budapesten tárgyalt a bányászjuttatások ügyében.

A delegációt fogadta Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Csizi Péter országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere, Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere, Kővári János, országgyűlési képviselő, Soltész Miklós, szociális ügyekért felelős államtitkár, Zentai László vezető titkár a népjóléti kabinetből.

A BÉKE az alábbi dokumentumot csatolta közleményéhez:

 
 
17
Mar
    pecsma.hu

Talló: a bányászok többet érdemelnek

 

Tiszteletből, megbecsülésből, egészségtámogatásból, s nem utolsósorban anyagi megbecsültségből is többet érdemelne az a még élő több ezer magyar bányász, akiket az előző kormány megpróbált nehéz helyzetbe hozni – mondta Talló Zoltán, az újonnan, Pécsett alakult érdekvédelmi szervezet elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesületének elnöke figyelmeztetett rá: ha a kormány nem vonja vissza a Gyurcsány-kabinet 2007-ben elfogadott rendeletét, akkor 2011 januárjától több tízezer forinttal rövidítenek   meg minden egyes bányászt.  A Pécsett élő több mint ezer egykori dolgozó egyike elmondta: a döntéshozókon keresztül szeretnék elérni, hogy térjenek vissza a bányász egészségkárosodási járulék számításának korábbi módszerére. Azért is harcol a  szervezet, hogy állítsák vissza az egykori vájárok erkölcsi megbecsülését azzal, hogy a járadékosokat kiemelik a szociális segélyezettek köréből – tette hozzá Szemán István alelnök.

Az egykori nehézipari dolgozók azért hozták létre az egyesületet, mert úgy látják, hogy a pécsi és a baranyai bányászok érdekképviselet nélkül maradtak. „A bányász szakszervezet kiegyezett a politikával. A vezetés a bányászok megkérdezése nélkül, érdekeiket figyelmen kívül hagyva pozícionálja magát” – utalt Szemán István arra, hogy a bányász szakszervezet nyíltan kiállt az MSZP mellett az önkormányzati választások előtti kampányban.  A tagok vallják, hogy ideje saját kezükbe venniük sorsukat, valós keretek között felkarolniuk a korábbi bányászok problémáit. Nem tűrik tovább, hogy ellenük és nélkülük hozzanak jogszabályokat, és így utólag semmissé tegyék szerzett jogaikat – derült ki Talló Zoltán szavaiból

 
   
További cikkeink...


16. oldal / 17