| OMLÁSBAN REKEDT SIKOLY, BÁNYÁSZAT NÉLKÜL NINCS ESÉLY A FEJLŐDÉSRE ÉS A FELZÁRKÓZÁSRA |
| 2012. Május 06. Vasárnap, 11:03 | |||||||
- Fél évszázada romlik bányászatunk hírneve. Az 1950-es években még kevesen gondolták volna, hogy a szénbányászat nemzet/népgazdasági szerepe hamarosan jelentősen megváltozik. Akkor a szén volt az alapvető energiahordozó és termelése, miután 1949-ben elérte a háborús 13 millió tonna csúcsot, a korszak túlfeszített gazdasági növekedéshez igazodóan 1949-től 1955-ig csaknem megkétszereződött. A növekedés 1958 és 1960 között a korábbi évi 11%-ról visszaesett évi 4,6%-ra, de 1964-re 31,5 millió tonna szenet termeltünk. Az energiahordozók értéke 1950-55 között meghaladta a nemzeti jövedelem 10%-t, előállításuk nagyon megterhelte a költségvetést, felemésztette a beruházások 20%-t. A fejlesztés elhatározásában a termelési költség sokszor nem játszott döntő szerepet, a rossz adottságú telepek bevonásával minden áron termelni kellett. A növekedés korlátaira rámutató szakembereket félreállították. - A széntermelésben nem a minőségi, hanem a mennyiségi szemlélet volt a meghatározó. - Közben a költségek csökkentése érdekében folyt a növekedés elfogadhatóbb megoldásának keresése. Már 1955-ben iparfejlesztési koncepció készült, amely a bányászat gépesítését, a geológiai kutatások kiterjesztését, jó hatásfokú erőművek, közöttük atomerőművek felépítésének előkészítését tűzte ki célul. „A magyar kormány kérésére" 1955-ben szovjet szakértők bevonásával elkészültek a mecseki uránérc földtani térképei és kijelölték a később megépült üzemeket. 1961-ben az állami vezetés elfogadta, hogy az import alapú nyersanyag és energiaellátás gazdaságosabb, ha a nyersanyagimportot jó cserearányú termékek exportjával ellentételezzük. Elkezdődött a bányászat, ezen belül is elsősorban a szénbányászat leértékelése. A „vas, acél és gépek országának" mítosza helyébe a nyersanyagok és energiahordozók korlátlan és olcsó rendelkezésre állásának szakmailag már az 1960-as években bírált illúziója lépett. A kormányzat elvetve a szakmai figyelmeztetést nem tekintette kockázatosnak a termelés import arány egyensúlyt bontó jelentős módosulását. A felfogás indoklására erősödtek a célzatos állítások, hogy nyersanyagokban szegény ország vagyunk, a szén minősége, költséges bányászata, a felhasználó berendezések műszaki elavultsága és környezetszennyezése miatt előnyösebb az igényeket importból más energiahordozókkal kielégíteni. - Annakidején a bányászati szakemberek többsége és a szénbányászattal foglalkozó szinte valamennyi fórum azt állította, hogy a magyarországi mélyműveléses széntermelés a hazai szén geológiai, földtani viszonyai miatt nem gazdaságos. - Nemzetközi mércével tekintve szénelőfordulásaink földtani adottságai valóban nem tartoznak a jók közé. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a földrajzi és geopolitikai adottságok figyelembevételével ne lenne érdemes egy részük kiaknázása. Például, a hazai szénből és a behozott energiahordozókból előállított villamos energia között nincs minőségi különbség. Azonban a hazai és az importtermék ráfordításait, piaci kockázatait összevetve kiderül, hogy a hazai szénből előállított áram önköltsége a kedvezőbb. Ezért a teljes ásványvagyon elvetése általánosítás, amely ráadásul a saját erőforrásunk kiaknázásának hasznosságába, a munkába vetett hitet rombolja. Ezek az állítások segítettek elfogadtatni azt a képtelen feltételezést, hogy az aggályos szakosítás sikerre vihető és a hazai ásványvagyon versenyképesen kitermelhető részéről érdemes lemondani. - Tehát a szénbányászat visszafejlesztése is befolyásolta az ország eladósodását? - A hipotézis átfogó koncepcióvá vált. Ennek következtében a széntermelés 1965-től 10 év alatt közel 18%-kal csökkent, 1975-1985 között stagnált, az ezredfordulóra a recessziót köve tve az 1965. évi szint 47%-ra, 2006-ra közel 30%-ra esett vissza, gyakorlatilag a Mátrai Hőerőmű (kü l-fejtés) és az Oroszlányi Hőerőmű (föld alatti bánya) kiszolgálására korlátozódott. Az ország primer energiahordozó felhasználásában a szén részesedése 1960-ban 60% volt. Ugyanakkor 1957-hez képest 1961-re megduplázódott, majd 1965-től évi 1,7-1,8 millió tonna értéken állandósult a kőolaj, 1963-tól nőtt a földgáztermelés. 1959-től az új magyar - román vezetéken bővült a földgázimport, amelynek növelésére vezeték építését irányozták elő a Szovjetunióból. Az új lehetőségek és az integrációs beruházást ösztönöző szovjet kőolaj, földgáz és villamos energiaárak az energiafelhasználás szerkezeti módosításának mérlegeléséhez vezettek. 1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével irányelvek, majd 1960-tól és 1962-től állami hivatalok vezetésével tanulmányok készültek energiaigényeink gazdaságosabb ellátásának vizsgálatára. A tanulmányok szerint a kőolaj származékokat és a földgázt a kisfogyasztók, az energetikai szenet a nagy erőművek használják jobb hatásfokkal, a cementipar a minőségi feketeszenet és a kőolaj származékokat hasonló hatékonysággal tudta elfogyasztani. A kőolaj termelésének és beszerzésének fokozása a gyenge minőségű energiahordozók rovására szerepelt ugyan a javaslatok között, de olyan tervet, amelyből kitűnt volna, hogy milyen mértékig gazdaságos a hazai termelés és az import fokozása nem sikerült összeállítani, mert a növekményönköltségek nem voltak megállapíthatók. A szakemberek jelentős része óvatosságra is intett, mivelhogy a beszerzés lehetőségei korlátozottak, az energiagazdaság fejlesztése nagy távlatokra veszi igénybe az ország erőforrásait, továbbá hat a gazdaság későbbi hatékonyságára. Előrelátható volt, hogy az importot egyre kedvezőtlenebb deviza hozamú árukkal kell majd kifizetni és ha „a tőkés piacra kell átállnunk", akkor az „az import energiahordozók önköltségében ugrásszerű emelkedést jelent majd", ezért az ásványi nyersanyagadottságainkat tudomásul véve a gazdaságfejlesztést döntően a hazai adottságokra javasolták alapozni. Vers és fotó: Ladányi András
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 3385 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
