regi Pákolitz Isvtván Közösségi Ház állandó és alkalmi programjai 2011.
Pákolitz Isvtván Közösségi Ház állandó és alkalmi programjai 2011.
Írta: Talló Zoltán   
2012. Január 30. Hétfő, 18:01

Pákolitz István Közösségi Ház

Március 8.         Nőnap

A nőnapi ünnepséget valamennyi klubunk megtartotta saját klubnapján, ahol a férfiak virágokkal és kedves szavakkal üdvözölték a hölgyeket.



Március 12.         Farsang

A farsangi bál 17 órakor kezdődött jelmezes felvonulással. Sajnos igen kevesen öltöztek be, viszont a jelmezek nagyon ötletesek és kreatívak voltak, amit egy független zsűri értékelt és díjazott. A jelmezverseny után kezdetét vette a bál, ahol a szokásos jó hangulat uralkodott. 
A közel 60 fős társaság maga gondoskodott ételről és italról, mindenki hozott egy tálca süteményt, szendvicset vagy üdítőt.


Április 16.         Sportnap

A Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület meghívására egyesületünk részt vett a Melinda Parkban megtartott Sportnapon, ahol a sportversenyen kívül a főzőversenyen is részt vettünk. Egyesületünket a tagok, klubvezetők és tagjaik képviselték. Aktívan részt vettünk az eseményen, mindkét versenyen 3. helyezést értünk el, valamint több tagunk segített a szervezőknek is: volt, aki a gyermekmegőrző felügyeletét vállalta, volt, aki a büfében segített.


Április 21.         Bátaszéki húsvét

Egyesületünk a bátaszéki óvoda kérésére Húsvétváró kézműves foglalkozást tartott az óvodásoknak. A tojásfestés különböző, kisgyerekek számára is könnyen elsajátítható technikáit tanította, mutatta meg: a berzselést, viaszozást, a nagyobbaknak dekopázs technikát. A tojások színezését természetes alapanyagokkal történt. Az alapanyagokat az óvodások gyűjtötték, illetve otthonról hozták. Az óvoda aulája nagyon gyorsan hatalmas játszóházzá alakult, a gyerekek bátran kipróbálták mindegyik technikát, némelyek akár ügyesen ötvözték is.
Ennek a napnak nagyon pozitív volt a visszhangja, a gyerekek és az óvónők egyaránt nagyon jól érezték magukat, mindemellett hasznos is volt.


Április 30.         Locsolóbál

A Locsolóbált a Barátság Klubunk szervezésében valósult meg, akik igen alaposan és gondosan megszerveztek mindent. A klubtagok már 14 órától a Pákolitz István Közösségi Házban dolgoztak: terítettek, szendvicseket készítettek. Délután 16 órakor kezdődött a bál a Barátság Kórusának fellépésével, akik hatalmas sikert arattak.
A bálon részt vett a város képviseletében dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, és az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, valamint Végh Péter úr a helyi önkormányzati képviselő.
A bálon 52 fő vett részt


Május 30.        Kirándulás

A bátaszéki óvóda testületével, munkatársaival közösen kirándulást szerveztünk a Melegmányi völgybe, ahol tapasztalt túravezetővel járták be a Mecseknek ezt a táját. A kirándulás közben egy-egy kiemelkedőbb helyszínen megállt a csoport és ott kvízkérdésekre válaszolhattak a résztvevők.
A túra útvonala: Tripamerfa -Melegmányi völgy - Páfrányos- Melegmányi völgy volt, ami egy 15 kilóméteres túra.
A kiránduláson 45 fő vett részt.
       


Április 18- 22
Május 9-13.            Számítógép oktatás időseknek

Egyesületünk a Szövetség Pécs Városáért Egyesülettel szervezett egy időseknek szóló számítógépes oktatást, ahol megtanulhatták a számítógép kezelését: szövegszerkesztést, levelezést valamint internethasználatot.
Az oktatást két turnusban valósítottuk meg, összesen 30 fővel, akik az Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házban naponta 8 órától 12 óráig tanulhattak.
A tanfolyam előkészítését és regisztrációját a Ház munkatársai végezték.
A tanfolyamon turnusonként 15 fő vett részt.


Június 18.            Juniális   

Hagyományteremtő céllal megrendeztük a Meszesi Juniálist a Szondy sétányon az alábbi programokkal:
Színpad:
13.00–15.00    Jó ebédhez Bérces László zenél     


15.00–17.00    Íjászbemutató
Mecsekszabolcsi Néptánccsoport
Fekete Gyémánt Bányász Fúvós Zenekar
Barátság Klub Dalárda
Nagyatádi Néptánccsoport
17.00–18.00    Bábmûsor
18.00–20.00    Élõ zene Bérces Lászlóval- Utcabál
a műsorok alatt:
10.00–13.00    Fõzőverseny
10.00–13.00    Aszfaltrajz-verseny
13.00–15.00    Ebéd
10.00–16.00    Fotókiállítás Meszesrõl
15.00–18.00    Mini KRESZ-park

A főzőversenyre 7 csapat nevezett, akik a nevezési díj fejében 2 kg húst kaptak. A többi alapanyagról, eszközökről minden csapat maga gondoskodott. A kész ételeket profi zsűri értékelte, meghatározott szempontok alapján.
Az íjászbemutatón főként gyerekek vettek részt, akik maguk is kipróbálhatták tehetségüket ebben sportban.

 aszfaltrajzversenyen részt vevő gyerekek kaptak egy-egy emléklapot, a győztesek pedig gyümölcs-csomagot gyertek.
Erre a rendezvényre meghívtuk a Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület, Nők Pécs Keletért Egyesület, Ifjúsági Unió Pécs, Rigóder-Domb Érdekvédelmi Fórum Egyesület, Szabolcs Fejedelm Íjász és Lovas Íjász Egyesület képviselőit.
Eljött a város képviseletében Haász János, Végh Péter és Oszoli Dénes képviselő úr.
A rendezvényen közel 200 fő vett részt.


Július 2.             Klub évadzáró

Mivel a klubjaink többsége nem a naptári év szerint dolgozik ezért a ciklus lezárásaként úgy gondoltuk, hogy tartunk egy évadzáró ünnepséget, amin értékeljük a klubok és a ház munkáját, hogy a nyári uborkaszezon után teljes kapacitással tudjunk dolgozni.
A rendezvényre valamennyi klubunkat meghívtuk, el is jöttek szép számmal.
A klubvezetők beszámoltak éves munkájukról, rengeteg sikerről és kellemes emlékről hallottunk kíváló történeteket.
A szakmai kérdések után a résztvevők egy kellemes táncos-zenés, beszélgetős esten vettek részt. Ezen a rendezvényen 63 fő vett részt.


Augusztus 13.         Gellénházi fellépés

A Barátság Klub Vegyeskara a gellénházi Vajda József Népdalkör meghívására fellépett a Szépkorúak II. Regionális Művészeti Találkozóján, ahol a 46 fellépő közül a kar a 2. helyezést érte el, vers- és prózamondásban a Vegyeskar egy tagja szintén 2. helyezett lett.


Szeptember 1.             Központi bányásznap

Az Ágoston téren lévő központi bányászati emlékműnél tartott bányásznapi ünnepségen, ahol egyesületünk a Bányász Emlékekért Egyesülettel a szervező, koordináló feladatokat látta el.
A koszorúzáson részt vettek a szakmai-, és civil szervezeteken kívül Pécs város vezetői, valamint a városban működő pártok képviselői. Az ünnepi beszédet a polgármester úr mondta.


Szeptember 4.            Bányásznap

A Bányász Emlékekért Egyesület kezdeményezésére Pécs Megyei Jogú Városával közösen szervezett Bányásznapi ünnep, előkészítő, koordináló és bonyolító feladatait vállaltuk fel. Ez azért volt fontos, mert a Város Napja programsorozatába befogadta a rendezvényt és összehozta a szétszórtan működő bányász egyesületeket.
A program az alábbi volt:
Délelőtti program- Művészetek és irodalom háza:
9.00 Meghívott vendégek és a jelenlévők köszöntése
9.15 A Duna Gőzhajózási társaság filmjének vetítése
9.45 Fórum, kérdésekre válaszolnak a meghívott szakértő vendégek
10.45 A Keleti Városkapu Iskolában készült bányászati témájú vetélkedőről szóló film vetítése
11.15 A délelőtt program zárása, valamint a délutáni program ismertetése

Délutáni program- Kossuth tér:
14.00 Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar, Pécsi Ércbányász Fúvószenekar
14.30 Himnusz
14.35 A meghívottak és a jelenlévők köszöntése, Staub Ernő beszéde
14.45 dr. Bíró József nyugalmazott bányamérnök ünnepi beszéde
15.05 Az Origó-ház Ének- és Tánccsoportja
15.25 Igrice citerazenekar
15.40 Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar, Pécsi Ércbányász Fúvószenekar
16.00 Bányászhimnusz
16.30 Zárás


Szeptember 10.        Szüreti Bál

A Szüreti Bált évek óta nagy várakozás előzi meg, mind a helyi lakosság, mind a környék civiljei részéről. Ezt a hagyományos rendezvényt minden évben több helyi szervezet bevonásával rendezzük. Az idei Szüreti Bál területileg is felölelte a keleti városrészt.

A 15 órakor kezdődő lovas kocsis felvonulás élő zenés kísérettel végigvonult a Pákolitz István Közösségi Háztól az Origó Házig, útközben kalácsot és bort osztottunk a lakosoknak és sokan csatlakoztak is hozzánk.
Az Origó Házban a néptáncosok előadtak egy rövid műsört, majd csatlakoztunk az éppen zajló CINKE Programhoz.

16.30-kor elindultunk vissza a közösségi házhoz a lovas kocsikkal, népitáncosokkal.
Mire visszaértünk az épülethez a felvonulók közel 80-an voltak.
A ház előtti téren tovább folytatódott a mulatság: a zenészek és a táncosok remek hangulatot teremtettek. Ezt igazán jól mutatja az is, hogy az eredetileg beltéri rendezvényt külső helyszínen kellett megtartani, mivel nem fértek be az érdeklődők a Pákolitz István Közösségi Házba.
A résztvevők száma megközelítette a 200 főt.


Október 1.             Idősek napja

A Nyugdíjasok Egyesülete a Szivárvány Gyermekházban tartotta meg az Idősek napi ünnepségét. A részvételre felkérték egyesületünk Barátság Vegyeskarát, akik ezen a rendezvényen is sikeresen szerepeltek.


Október 14.            Teca Bál

Az újjá alakult Meszesi Nyugdíjas Klub bemutatkozó rendezvénye. Az előkészületek már délután 15 órakor elkezdődtek. A klubtagok nagyon szépen feldíszítették a Pákolitz István Közösségi Házat, megterítették az asztalokat szendvicsekkel, süteményekkel és üdítőkkel vártuk a vendégeket.
A műsort a Baranya Megyei Rendőrkapitányság Nyugdíjas Szervezet Tánckara nyitotta meg, akik hastáncbemutatót tartottak, utánuk az Ifjúsági Klubunk hip-hop táncosai mutatták meg ügyességüket. Az ő előadásuk annyira tetszett, hogy a vendégek kétszer is visszatapsolták.
A bál alatt tombolákat lehetett vásárolni, a nyereményeket felajánlásokból gyűjtöttük össze.
A bált a hajnali órákban kellett feloszlatni.


Október 19.            Idősek napja

Megtartottuk klubtagjaink számára az Idősek napját, ahol versekkel és virággal köszöntöttük őket. A köszöntő beszédet Oszoli Dénes önkormányzati képviselő úr mondta.


Október 22.-23.-24         Kiállítás

Takácsné Varga Júlia festőművésznő kiállítását tekinthették meg az érdeklődők 3 napon keresztül.
A művésznő a hazai táj szerelmese, az örökké változó, ezerarcú szép természet megörökítője, sikeres tájkép és vadászfestő.
Ezúttal 60 db olajfestménye került bemutatásra, amelyeket meg lehetett vásárolni.
A kiállítás megnyitójára 60 fő jött el.


November 4.            Másik Manci

November 4.-én 16 órai kezdettel vendégül láttuk az Énekvarázs Dalkör szereplőit Palacskó József vezetésével. A műsor során felléptek az Énekvarázs Dalkör részéről 35 fő, valamint pellérdi és gyódi általános iskola részéről 5 fő. Műsoron „A Másik Manci” című szatíra.
A Barátság Klub Vegyeskara is fellépett ezen az estén.
Sokan kíváncsiak voltak a műsorra, a fellépőkön kívül 40 vendég nézte végig az előadásokat.



December 4.            Szent Borbála Nap

A Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület és a Mecsekszabolcs Konzorcium (Mecsekszabolcsi Környezet- Érdekvédő Egyesület, a Pécs Szélén Mecsekszabolcsért, valamint a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Íjász és Lovas Íjász Egyesület) idén is megtartotta az immár hagyománnyá vált Szent Borbála napi Ünnepségét.
Délutáni program helyszínéül a Budai vám melletti Borbála szobor szolgált. A koszorúzási ünnepség alatt a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar eljátszotta a Himnuszt és a Bányászhimnuszt. Köszöntőt mondott dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Ruzsicsics Ferenc, a Vasasi Szent Borbála Egyesület elnöke, valamint Szűcs István a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Baranya megyei szervezetének elnöke.
Áldást mondott Vitéz Lovag Szalay Lajos alezredes, református tábori lelkész.
A koszorúzáson részt vett 11 szervezet, melyek külön-külön katonai kíséret mellett helyezhette el az emlékezés virágait a szobor lábánál.
16 órától a Magyarok Nagyasszonya Templomkertjében Oszoli Dénes önkormányzati képviselő tartott megemlékezést a Szent Borbála napi istentisztelet előtt, melyet Köves Ferenc plébános és Bodogán László görögkeleti katolikus parókus tartott. Az istentisztelet alatt a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület Barátság Klubjának Vegyeskara lépett fel.
Az ünnepi fogadáson részt vett dr. Somogyváry Márta tiszteletbeli osztrák konzul, valamint Somogyváry Imre örökös osztrák tiszteletbeli konzul is.


December 5.        Mikulás, Mindenki karácsonyfája

Egyesületünk és a Nők Pécs keletért Egyesület több éves hagyományként, idén is megrendezte a Meszes Mindenki Karácsonyfája ünnepséget a Teleki Blanka úti Óvoda nagycsoportosaival.
Az ünnepség december 5-én, 14 órakor kezdődött a Pákolitz István Közösségi Házban, mivel a rossz idő miatt nem tudtunk a Szondy sétányon felállított fenyőfánknál ünnepelni.
Az óvodások kedves kis műsorral készültek a Mikulásnak, aki ezután megajándékozta őket egy-egy édesség csomaggal. A 70 nagycsoportoson kívül részt vett 20 környékbeli kisgyerek is, akiket természetesen szintén megajándékozott a Mikulás.
A délutánt zsúrral zártuk, ahol vendégül láttuk a gyerekeket szendviccsel, házi készítésű süteménnyel és teával, a kis vendégeink táncoltak, énekeltek, igazán jól érezték magukat.


December 5.        Sz.E.M. előadás

A Szomszédok Egymásért Mozgalom ismeretterjesztő előadást tartott főként időseknek a biztonságuk érdekében.
Az ünnepek közeledtével mindig egyre több bűncselekmény történik, ezért tartottuk hasznosnak, hogy ezek megelőzéséről szervezzünk előadást. Felkértük a Baranya Megyei Rendőrkapitányság egyik munkatársát, hogy a meghívott vendégeknek beszéljen ezekről a módszerekről.
Meglepetésünkre a nyugdíjasokon kívül fiatalok is megjelentek. Összességében 25 fő vett részt az előadáson.



December 10.        Adventi koncert


A Barátság Klub Vegyeskara adventi koncertet adott a Gyárváros Munkás Szent József Római Katolikus Plébánia templomában a Szentmise után. A műsor fél órás volt, ahol a karácsonyi dalok mellett verseket is hallhattak az érdeklődők.

Hozzászólások (0)add comment

Szóljon hozzá Ön is!
kisebb | nagyobb

busy
 
Facebook