| EK MMAR DE LAS BRUJAS (A boszorkák banyája) |
| 2019. Június 10. Hétfő, 00:14 | |||
|
El Mmar de las Brujas (A boszorkák banyája)
Ismertem egy családot, aki Mexikóban élt egy Tehuantepec nevű kis városban és három gyerekük volt. A legkisebbiket Jüannak hívták, a középsőt Marconák, a legnagyobbikát pedig Robertonak. A legkisebbik bányász akart lenni, de az édesapja nem engedte, azt akarta, hogy fia bankár legyen. Erre Juan azt mondta:
- Édesapám, miért akarod, hogy én is bankár legyek?
- Azért fiam, mert a bányászat közben meg is halhatsz.
- Hogyha bankár lennék egy bandita le is lőhet, ha nem adom oda a pénzt! - fortyogott Juan.
- Igen, viszont a bankár dolga könnyebb, mint egy bányászé.
- Nem érdekel - háborodott fel, - Én akkor is bányász leszek! Ha akarod, ha nem.
Juan felvette a tarisznyáját és útnak indul, hogy keressen egy bányát, ami csak az övé lehet. Ment mendegélt, egyszer az úton meglátott egy szép fekete lovat, aminek a lábát meglőtték. Juan ott maradt, amíg a ló visszanyerte erejét. Majd, amikor meggyógyult Juan felült rá, és vele folytatta útját. A pusztában sok veszély leselkedett rájuk: az állatok és a dajkamesékből hallott gonosz boszorkák. Miközben ette a sült gyalogkakukkot, amit aznap fogott, éppen arra repült el egy boszorka. Juan gyorsan felpattant a lovára, akit Minimusnak nevezett el, és követni kezdte azt. Gondolta magában, hogy hátha elvezeti egy bányához, hiszen a boszorkák bányában élnek. Igaza is volt.
A boszorka a két nővérével egy bányában élt, mikor ezt meglátta elkezdte tömi a fejét, hogy hogyan zavarja ki őket abból a bányából. Arra a következtetésre jutott, hogy el kéne mennie más városba, hogy keressen bányászokat, ám ő csak magának szerette volna a bányát. Törte a fejét, és csak törte addig, amíg belátta, hogy ez a legjobb megoldás, nem volt más lehetőség. Felpattant Minimusra és elindult. Estefelé járt, amikor egy hatalmas faluba, Sierrába ért. Ott bement egy kocsmába, és bányászok után érdeklődött. Egyszer a kocsmárosné megszólította:
- Hej, te mexikói, én ismerek egy bányászt! Fransisco dél Torronak hívják! - hajolt közelebb.
- És ugyan hol lakik?
- A falu végén. - szólt a kocsmárosné, majd hozzátette: - De vigyázz vele, mert nagyon veszélyes!
- Köszönöm! - mondta Juan, és azzal útnak indult.
Ez a falu akkora volt, hogy Juan egész éjszaka vágtatott, hogy reggelre odaérjen. Amikor meglátta a sok törmeléket és egy nagy lyukakat, nagyon megijedt, ám mégis bekopogott. Az ajtó kinyílt, és a bányász bekötött szemmel állt előtte.
- Jó reggelt! Ön Fransisco dél Torro?
- Attól függ, ki kérdezi!
-Jüannak hívnak, és Tehuantepecbőljöttem.
A bányász behívta Jüant, aki mindent elmondott nem az pedig megmutatta, hogy miért van bekötve a szeme. A szeméből kilöveliőnénysugár elporlasztotta a sziklát, amire ránézett.
- Hűha, - csodálkozott Juan - Ez biztosan jól jön bányászat közben.
- Igen, de a faluban félnek tőlem. - szólalt meg szomorúan Fransisco.
- Ne félj, nekem jó segítség leszel, mert meg kell szereznünk egy bányát három boszorkától.
Azzal elindultak, hogy keressenek még egy bányászt. Mentek, mende- géltek két nap és két éjszaka, mire találtak egy másik települést. Elkezdtek érdeklődni bányászok után. Egyszerre hármat is találtak, akiknek különböző emberfeletti erejük volt. Első Femando volt, aki nagyon erős volt; második Pedro aki, ha akart, meg tudott nőni óriásra; harmadig pedig Leonardo volt, aki bármikor láthatatlanná tudott válni. így összegyűlt a kis csapat, és elindulhattak a bányához, amit Juan talált, majd belopóz- tak. Meghallották, hogy a boszorkák az üst mellett valamilyen varázsigét mondanak, és közben pakolják az üstbe a hozzávalókat, ami arra kellett, hogy egy embert békává tudjanak változtatni.
A bányászok azt tervelték ki, hogy Leonardo láthatatlanul megfog egy kötelet és azzal a boszorkákat összeköti jó szorosan úgy, hogy ne tudjanak mozogni. Francisco a szemével lerombolta azt a kis részt, ahol a boszorkák éltek, Femando pedig az erejének köszönhetően felvette őket a hátára, és kivitte, odaadta Pedronak, hogy dobja be egy távoli folyóba, ugyanis a víztől elvesztik erejüket.
A jól megfontolt tervnek köszönhetően a bánya végre Juanéké lett, ami mellett mind az öten házat építettek, és a kibányászott aranyból mindenük megvolt. Az arany híre nemsokára benépesítette a bánya környékét, a városka neve pedig El Minar de las Brujas, vagyis A boszorkák bányája lett.
Juan is odaköltöztette a családját, s boldogan éltek, amíg az arany el nem fogy. Hogy elfogyott-e? Járj utána te!
Böszörményi Nóra-Carmen tizenkét éves tanuló
Miskolczy Károly Általános Iskola, Micske
Felkészítő tanár: Sípos Hodgyai Edit
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1618 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
