| A SZERENCSEFALAT TITKA |
| 2019. Június 09. Vasárnap, 22:43 | |||
|
A SZERENCEFALAT TITKA
Volt egyszer egy öreg bánya, ahol tisztességes emberek dolgoztak. Nap, mint nap alászálltak, hogy kemény munkával teremtsék elő a család-- juknak a mindennapi betevőt.
Egyik nap találtak egy ismeretlen járatot, ahol még soha nem jártak. Mivel tudták, hogy aznap sokáig fognak dolgozni, levitték magukkal az élelmüket, és az ismeretlen járatba tették le. Délben, amikor a gyomruk korgott az éhségtől, mentek, hogy elfogyasszák az ebédet, de annak csak hűlt helyét találták. Vitába kezdtek, hogy vajon ki ehette meg. Aznap üres' hassal mentek haza...
Másnap ugyanígy tettek. Levitték az élelmet, és ugyanoda tették le. Fél szemmel egész nap azt figyelték. Alig várták a delet, de ennivaló helyett csak morzsákat találtak. Mivel mindenki dolgozott, közülük senki nem vihette el úgy, hogy azt a többiek ne vegyék észre. Tanakodni kezdtek, mi történhetett, ki járhatott itt? Ilyen csendben? Ilyen sötétben?
Elindultak hát és követték a morzsákat. Hol jobbra, hol balra kanyarodtak, egyre mélyebben a földgyomra felé. A bányászlámpa is egyre halványabban világított. Ekkor döbbentek rá, hogy eltévedtek. Nagyon megijedtek, hiszen jól tudták, hogy ezernyi veszély leselkedik rájuk. A családjukra gondoltak, akik biztosan aggódva várják őket haza.
Egyszer csak halk, vidám kacagást hallottak. Óvatosan, egymás után elindultak a hang irányába. Egy földalatti, tágas csarnokban találták magukat. Fáklyák pislákoló fényénél, kerek asztalok körül apró lények ettek jókedvűen. Hegyes fülük, kócos hajuk, foltos ruhájuk viccessé tette kinézetüket.
Amikor meglátták az embereket, barátságosan az asztalokhoz invitálták őket. Olyan kedves volt a hangjuk, hogy a bányászok minden félelme I köddé vált. Amikor leültek az apró székekre, mit láttak? Saját élelmükét H fedezték fel szépen feltálalva. A megfáradt munkások és a manók együtt tömték meg a pocakjukat. Evés közben persze szóba elegyedtek egymással.
A manók elmesélték, hogy már hosszú-hosszú éve élnek lent a mélyben. Ősi feladatuk a munkások védelme. Baj esetén figyelmeztetik őket a veszélyre, de sajnos olyan halk a hangjuk, hogy gyakran nem hallják meg a bajba jutottak. Pedig ők mindig ott vannak. Minden járatot, vágatot ismernek. Tudásuk apáról fiúra száll.., na és a falánkságuk is.., mert az igazsághoz tartozik, hogy a bányamanók nagyon szeretik a hasukat. Titkos járataikon a felszínről szerzik be táplálékukat. Forrásvizet, és amit az erdő terem számukra. Kedvenc csemegéjük az emberek étele.
Az idő gyorsan szaladt, indult is volna a kis csapat, de nem tudták a haza vezető utat. Megkérték hát kedves vendéglátóikat, hogy segítsenek megtalálni azt. Ök cserébe azt kérték, hogy hozzanak néha az otthoni finom étkekből. Miután ezt a jó emberek megígérték, együtt indultak el a kijárat felé.
A bányászok azóta is tartanak néhány szerencse falatot a zsebükben. A manók pedig hűen őrzik minden lépésüket generációról generációra.
Pankász Petra tizenkét éves tanuló
Szieberth Róbert Általános Iskola, Pécs
Felkészítő tanár: Barics Margit
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1521 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
