| A KIS ZÖLD LÉNYEK |
| 2019. Június 09. Vasárnap, 22:23 | ||||||
|
A KIS ZÖLD LÉNYEK
Élt egyszer egy Béla nevű ember, aki bányászként dolgozott külföldön. Egyik reggel épp a bányához igyekezett, amikor látta, hogy társai fejvesztve menekülnek. Kérdezte őket, hogy mi történt, de mindenki őseik dadogott. Rohant a bányához, és felszerelkezve elindult a „végzet” karmaiba. Bement és alig lépett egyet-kettőt, máris egy szakadék legalján találta magát. Kicsi, zöld manók vették körül. Amint felébredt a sokkból, rájött, hogy milyen helyre csöppent. Ez a manók barlangja volt, ami a bánya alatt húzódott. Egy csomó kristály, gyémánt és drágakő tündöklőit körülötte. Volt azonban egy óriási gyémánt, amit körbeálltak a manók. Ezt tisztelték királyukként. Valamit beszéltek egymás között a kis manók, de Béla nem értette őket. A zöld kis lényeg pár perc tanácskozás után kézen fogták, és elvezették a bánya zegzugaiba. Béla szeme elé csodás látvány tárult, mikor a manókkal beért a bánya belsejébe. Ezer kis manó sorakozott, akiknek mérete, színe és természete is különbözött. Voltak kedvesek, gonoszak, morcosak és vidámak is. De az összes rossznak egy célja volta, hogy megszerezze az uralkodó követ. Ez valahogy soha nem sikerült neki, mert a többi manó közül a manókatonák nagyon őrizték.
Egyik nap azonban az örök szabadnapot vettek ki, és a manók ellopták a követ, majd a bánya legszebb és legkisebb vágatába rejtették. Az örök és mindenki keresni kezdte a gyémántot, de nem járt sikerrel. Végül Béla felajánlotta a segítségét, ha cserébe bármikor bányászhatnak a társaival. Persze ezt is csak elmotyogta nekik valahogy. A manók megértették, amit mondott, és beleegyeztek. Béla pedig elővette a nagyítóját, amit mindenhova magával cipelt és megvizsgálta a nyomokat. Tisztán látszott, hogy ezek manónyomok, így hát követte azokat.
Észrevette, hogy néhány helyen égésnyom látható. De nem törődött vele, mert fontosabb ügye is volt. Továbbment. Hát pár pillanat múlva odaért a bánya kis vágatához és elállt a szava. Olyan gyönyörű hely közepén állt, ahol kristályoszlopok, gyémántlombú fák és egy aranyalmát termő fa sorakozott. Ott csordogált egy ezüst tó is. A manók ennek a közepén levő sziklára rejtették a kristálykövet.
A tó mély volt, ezért csónakkal kellett átkelni rajta. Béla meghallotta, hogy a manók gonoszán kacagnak és elbújt a kiscsónakba. A kis zöld lényeg pedig pont abba szálltak be. Annyira megijedtek, hogy egyesével fordultak bele a tóba. Béla pedig beemelte őket a csónakba és kievezett velük a partra.
Kirakta a manókat és bement a gyémántért. A kis lények pedig ez idő alatt el akartak rohanni, de a manókatonák fülön csípték őket. Béla átadta nekik a követ, és ő lett nap hőse. Azóta az emberek és a manók jól kijönnek egymással, és ennek örömére egy csoport is alakult. Ök lettek a bányamanók. Itt a vége, fuss el véle!
Gálffy Kíra tizenegy éves tanuló
Sziebert Róbert Általános Iskola, Pécs
Felkészítő tanár: Barics Margit
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1596 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
