BARÁTIKÖRÖM

BARÁTIKÖRÖM

2019. Június 05. Szerda, 23:19

BARÁTIKÖRÖM, STADTWALD

A cserkészetből való kizárásommal nem szűntek meg a kirándulásaim. Barátaimmal összefogva majdnem minden második vasárnapon Sikondára jártunk gyalog fürödni. Árpádtetőn, a Kőlyuki-barlang mellett a mánfai temetőn keresztül tettük meg az utat oda és vissza is. Ha ezt a mai fiataloknak kellene megtenni, nem tudom vállalkoznának-e rá. Mi egész nap még fürödtünk is. Kicsit fárasztó volt, de örömmel csináltuk, mert fiatalok, erősek, egészségesek voltunk. Ma is így öregen szívesen gondolok rá. Nagy kár, hogy ebből a csapatból már csak én tudom elmesélni élettörténetünket.

Fiatalok a stadtwaldi domboldalon (1954)

Nem csak Sikondára jártunk fürödni, hanem Stadtwaldra, hivatalos nevén Nagybányaréti völgybe is.


	Stadtwaldi domboldal - ma

Itt folyt a Flúder, amely a bányászkodás során művelt táró vizét, és az Andor- forrás vizét vezette el. Ide folyt a Rigókúti-forrás vize is. Mivel a patakmeder ingoványos területen haladt keresztül, a patak nyomvonalát pallóval bélelték ki. A patakmeder a pécsbányai palahányó alatt egy kb. 1 m átmérőjű beton csőben a Tunelben folytatódott, és vezette vizét Alsóbánomba. A mederben gátat építettünk, amely így kiváló fürdési lehetőséget biztosított. Volt azonban egy nagy hiányossága. A táróból folyó víz enyhén sárga volt. Az ott folyó fürdőzés után mindenki olyan sárga lett, mintha sárgaságot kapott volna. Tiltották is, de mi nem sokat törődtünk vele. Nem volt káros hatása, lemosható volt. Otthon persze nem nagyon örültek a látványnak. Mi sem örültünk, hogy fürdésünk után még egyszer fürödnünk kell, főleg azért, mert a fürdővizet nekünk kellett a közkútról hozni. Ennek ellenére máskor is elmentünk fürdeni ide.

A völgyben sok volt a vizes terület és ezért sok volt a béka is. Megfogtuk őket és a mederben úszóversenyt rendeztünk velük. Pálcával irányítottuk és serkentettük őket. Izgalmas versenyek voltak. A feleségem lánykorában itt lakott, mesélte, este az egész völgy zengett a békák kuruttyolásától.

Én is ide jártam udvarolni, számomra ez mindig kedves hely maradt.


	Feleségem (1954)

A negyvenes évek elején a Stadtwald még egy nyitott völgy volt. A pécsbányai palahányó nem ért át a Szabolcsi útig és nem zárta le a völgyet. A pécsbányatelepi kórházhoz Stadtwaldon keresztül vezetett a kocsiút. A fuvarosok nem szerették, mert egy része a Bányaréti-völgy felől nagyon meredek volt. Szénnel vagy kővel megrakott kocsikat például csak dupla fogattal, négy lóval tudták felvontatni a hegy tetejére. Pécsbányára rövid úton gyalog csak a palahányó mellett lehetett eljutni, ami ha csillét döntöttek igen veszélyes volt. A lezúduló nagy kövek ugrálva gurultak le a mélybe. Szerencsére este vagy éjjel, amikor mi jártunk a palahányó mellett - Pécsbányára menet udvarolni vagy táncolni - nem dolgoztak, nem volt veszély.

Érdekes jelenség volt éjjel a helyenként égő, világító palahányó, amely napközben is égett, füstölt, büdös füstöt, kénes gázt bocsátott ki magából. A széljárástól függően a környék, így mi is kaptunk belőle. Nem volt kellemes. Napközben sokan jártak oda szenet szedni, fát gyűjteni. Egyik ilyen illusztris személy volt a Panna, egy kicsit szellemileg visszamaradt, mélyhangú, férfias megjelenésű lány. Az iskolából is csak az első osztályig jutott. Mindenki céltáblája volt, mindenki csúfolta, ingerelte. Ha mérges lett igen durva tudott lenni, ilyenkor nem volt tanácsos a közelében lenni, mert válogatás nélkül támadt mindenkire. Én is a hosszú évek távlatából erre emlékszem, meg a kétkerekű kocsijára, amelyet egy vállon átvetett gurtnival húzott. Az összegyűjtött fát, szenet az apja eladta.

Régen volt. Sok éve már a palahányó átért a domb másik oldalára, a völgyet betemette a kő meg a pala. Tetején ma már aszfaltozott út vezet Pécsbányára. Mióta megszűnt a bányászat nincs élet a völgyben. A régi utat benőtte a gaz, visszatelepült az erdő. A régi úton már nem, vagy csak nehezen lehet közlekedni. A stadtwaldi bányászlakások lassan összedőlnek. Kár értük.