| GÉPIPARI ISKOLA |
| 2019. Június 05. Szerda, 21:31 | |||||||||
|
GÉPIPARI ISKOLA
A Gépipari felvételi vizsgáján egy keskeny lemezből „S” betűt kellett készíteni. Nekem ez ilyen előképzettség után nem jelentett problémát, míg a többségnek nagy nehézséget okozott, a felvételim sikerült.
Itt olyan közegbe kerültem, ami nekem nagyon tetszett, és szívesen is tanultam. Ebben az iskolában, mint minden középiskolában idegen nyelvet is tanítottak, én az angolt választottam. Jó választás volt, mert az életben sok hasznát vettem. Egész jól megtanultuk az angol nyelvet, mert az angol tanárunk született angol lévén, csak gyengén beszélt magyarul. Az első órán kijelentette vele csak angolul lehet beszélni. Minden óra kész kabaré volt, mert ha valakinek WC-re kellett menni csak angolul kérhette, ha nem készült csak angolul kérhette. Mire valaki angolul kinyögte mit akar beleizzadt, és az egész osztály jól szórakozott. Ezért mindenki nagyon tanulta az otthoni házi feladatot. Mivel az órákon csak angolul beszéltünk, ez nagyon eredményes tanítási módnak bizonyult.
Szerettem ezt az iskolát, mert itt olyan közegbe kerültem ami tetszett és aminek értelmét láttam. Itt az életre neveltek bennünket. Amit itt tanultunk a való életbe kikerülve hasznát vettük a tanultaknak. A tanárok a szakma élvonalát képviselték, az oktatók mesterei voltak a saját szakmájuknak. Így például a kovácsmester (Ödi bácsi) úgy tudott a kovácsoló géppel dolgozni, hogy a saját fedeles óráját a géppel csukta be. Megtanították az élvonalbeli vasas szakmát.
A második év végén üzemi gyakorlaton kellett részt venni, mi páran a Csepeli Gépgyárba lettünk küldve. Lakásunk Csepelen egy kollégiumban lett volna, de ott annyi poloska volt, hogy éjjel az ágy rugóján aludtunk. De még így is a plafonról estek ránk, rettenetesen csíptek, nem tudtunk aludni. A csípések helye piros lett, mint a himlősök csupa pötty lettünk. Akinek még nem volt része poloskák közt aludni el sem tudja képzelni milyen. Két szörnyű éjszakánk volt amíg orvosolták panaszunkat.
Érdemes volt ott dolgozni és gyári gyakorlatot szerezni. Az a részleg ahol nekünk kellett dolgozni marógépeket gyártott. A gyakorlati idő alatt végigmentünk a teljes gyártó soron, a kezdettől amíg a marógép kész lett, és a MEO átvette. Itt éreztem meg először egy gyár, egy munkás életét.
Elmúlt a négy tanuló év, leérettségiztünk. Az érettségi egy nagyon komoly elméleti és gyakorlati vizsga volt. Főleg az elméleti, a magolós vizsgáktól féltem. Ilyen volt a matematika. Nagyon okos, nagy tudású matematika tanárunk volt. Egy baja volt csak, nem tudott magyarázni, tanítani.
Páran az osztályból, akiknek nagyobb érzékük volt a matematikához jelest kaptak, de a többség jól, vagy gyengén, de átesett az érettségi vizsgán. A tanítás hiányosságát az egyetemi oktatás során szenvedtem meg, nekem kétszer annyit kellett matematikával foglalkoznom, mint másoknak.
Érettségi után, mind találtunk munkahelyet, szinte mindannyian valamilyen vezetők lettek, vagy mint én is egyetemre mentünk.
Legendás volt a gépiparisták összetartása. Az egész osztály annak ellenére, hogy szétszóródtunk Magyarországon, az osztálytalálkozókon mindenki kötelességének érezte a megjelenést és meg is jelent, ha elhozta párját, őt is iparistává „avattuk”: sapkát tettünk a fejére, és így kellett fogadalmat tennie. A találkozók még ma is vannak, igaz a 35 fős osztályból már csak 5 fő éldegél, de évenként azért még összejövünk. Öregek lettünk, betegesek. Találkozáskor azzal kezdjük a beszélgetést te mit szedsz, vagy próbáld meg ezt...
Az összetartás ma is él, bár így öregen segítségre már nincs szükségem, de amíg aktív voltam, ha valamilyen nehézségem akadt és az illető gépiparis volt, még ha előtte soha nem is láttam, biztos előnyösen intézte el az ügyemet.
A középiskolába eleinte autóbusszal jártunk. Az állandó légiriadók miatt az oktatás nagyon szakaszos és gyenge volt, majd egy rövid időre az átvonuló front miatt meg is szűnt. Emlékszem földrajzból éppen Angliát tanultuk volna, de a légiriadó miatt elmaradt. Máig sem tudom Anglia földrajzát.
A front alatt a buszjárat is megszűnt. Több mint egy évig a Hősök teréről gyalog jártunk az iskolába. Mozgalmas időszak volt. A fehérhegyi volt vámháznál találkoztunk és csoportosan mentünk Pécsre, ki-ki a maga iskolájába. Az egy órás út sosem volt unalmas, mert az út gyümölcsösök között vezetett, alkalmanként meg is dézsmáltuk őket. Volt köztünk pár fiú, akinek biciklije volt, őket nagyon irigyeltük, de egyre nagyon emlékszem. Egy szabolcsfalusi fiú a Rigóder dombon lefelé menet, menetközben a kormányt eleresztve késsel szalonnát reggelizett. Istenkísértés volt. Ezt minden nap megismételte, amíg egyszer pórul nem járt: óriásit esett, eltörött a keze, ezután már együtt járt velünk. Télen a fehérhegyi és a rigóderi lejtőn a fiúk bőr iskolatáskán szánkózva, a lányok csúszkálva, esetleg szánkón száguldoztunk le. Az iskolatáska igen jól csúszott, de nehezen lehetett irányítani, ezért nem mindig oda érkeztünk ahova akartuk. Néha valamelyik bokorban landoltunk. Ennek ellenére igen jól szórakoztunk. Az úttest kegyetlenül rossz volt. Főleg a Fehérhegyről lemenő igen meredek szakasz, mert kimosta a víz. Még gyalog is nehezen volt járható. Ez egész a háború végéig tartott.
A háború után kezdet normalizálódni a helyzet. Autóbuszok ugyan nem voltak, de helyette fakarusz járatok indultak
Ezek teherautóra rakott fa bódék voltak, ülésnek fapad szolgált. Nem volt kényelmes, de legalább nem kellett gyalogolni. Mivel ritkán közlekedtek nagyon zsúfoltak voltak, nagy volt a tülekedés. Eleinte a Budai vám - 48-as tér között szállított utasokat, majd a járatot meghosszabbították Fehérhegyig, végül Hősök tere lett a végállomás. Az iskolásokat iskolabuszok szállították Pécsre, Hősök teréről a 95-ös számú járat közlekedett, melyet Horváth bácsi vezetett. A buszon mindenkinek foglalt helye volt, a sofőr mellett Tátrai Jenőnek volt külön helye.
Hősök terén éltünk a második világháború alatt is. Szerencsére a szénre a háború alatt is szükség volt, ezért a telep férfiait nem vitték el katonának. Ennek ellenére mi is éreztük, megéltük azokat a háború adta nélkülözéseket, amelyek máshol is megjelentek.
Óvóhelyek épültek, melyek a várható bombázások elleni menekülés lehetőségét szolgálták. Egy félköríves, kb. 50 méteres tégla óvóhely a kertünk végében is épült. Ez a repesz védelem ellen szolgált. Szerencsére nem kellett igénybe venni, soha nem használtuk. Még ma is áll, tárolónak, garázsnak használják, a háború után apám autója is ebben volt. Az utcákon figyelő pontok, bunkerok épültek. Ezeket még egy-két helyen ma is meg lehet találni.
Épült még egy nagyobb óvóhely is, amely a lakosság nagyobbik felét volt képes befogadni. Ezt az Iskolasor mögött a kukoricásban hozták létre, kb. 6 méter mélyen. Bányászati módszerekkel lett kialakítva, ágyakkal, ivóvízzel, WC-vel lett ellátva. Találat esetén is több napra védve lettünk volna. Az óvóhelyről a menekülés is biztosított volt, mert két kijárattal rendelkezett.
Szerencsére a bányáról az ellenségnek is lehetett tudomása, feltételezem ezért úszta meg Pécs és a bánya a bombázást. A szénre - gondolom - az ellenségnek is szüksége volt.
Amikor a rádióban meghallottuk, hogy „Légiveszély: Bácska - Baja - Pécs”, már tudtuk, hogy hamarosan megszólalnak a szirénák. Ilyenkor mindenki rohant nagyobb értékeit mentve az óvóhelyre. A kíváncsiak, és mi gyerekek az óvóhely ajtajában lestük az amerikai bombázókat és a kéttörzsű vadászokat. Jellegzetes, dübörgő hangjuk volt. Nekünk, gyerekeknek mindig élményt jelentett egy légiriadó, akár nappal volt vagy éjjel. Különleges alkalom volt egy kis udvarlásra, lányokkal való találkozásokra, a szülőknek egy kis pletykálkodásra. Éjszakai riadó esetén a fiataloknál szó sem volt alvásról, pedig az ott elhelyezett ágyak erre lehetőséget adtak. Mi csapatosan rohangáltunk, élveztük a különleges helyzetet. Ez is mint sok minden más ma már eltűnt. Az óvóhely helyén ma a Fejlődés utca van, lakóházakkal. Szerintem az ott lakóknak fogalmuk sincs, hogy a házaik hova épültek.
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1434 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
