| MUNKÁS KEZDETI ÉVEK |
| 2019. Június 05. Szerda, 21:20 | |||||||||
|
MUNKÁS KEZDETI ÉVEK A felvételi előfeltétele egy év szakmai gyakorlat volt. Ezt István-aknán a lakatos műhelyben töltöttem le.
Különlegessége ennek az volt, hogy apám volt a művezető. Amikor elkezdtem a munkát, első nap behívatta a lakatos barátait és engem. Ott közölte velük, hogy én itt nem a fia vagyok, csak egy tanuló. Megkérte őket, hogy egy év alatt tanítsák meg a szakmát. Kézről kézre adtak, nem volt kímélet. Elsőnek a Szarka Misi bácsi keze alá kerültem, ő volt a szakmában a legjobb. Sokat tanultam tőle, aminek később sokszor hasznát vettem. Nagy gépeket javított, amelyek a bánya működését nagyban befolyásolták. Szigorú mester volt, velem sem tett kivételt. Nekem kellett a légmozdonyok kipufogó tartályát tisztítani, a benne leülepedett szénporos, büdös, vizes latyakot (amibe még a mozdonyvezetők is belepisiltek) kimerni, így ez rettentő koszos, nemszeretem munka volt. A kovács szakmába is belekóstoltam. A kovácsműhelyben a Szabó kovács egy rettentő ideges ember volt. Ha valamit elrontottam utánam dobta a kalapácsot, de nem talált el, kikerültem - lehet, hogy nem is igazán akarta. Ez mindig egy igazi show műsor volt, az ott lévők számára.
A kovácsmesterséget elsősorban a barátom apjától, Keller Jakab bácsitól tanultam. Belekóstoltam a bádogos munkába is, sőt esztergálni is megtanítottak. Ez volt a legnehezebb, mert a fő kritikusom apám volt, akinek ez volt a szakmája. Szokás volt, hogy az újonc inasokat felavatták, így engem is. Engem elküld- tek a kompresszor házba kanyarkulcsért, ott már vártak, továbbküldtek máshová. Az öreg inasok, akikkel együtt jártam általános iskolába már előre mondták, hogy kitolás az egész. Ezért én egész nap napoztam, csak a műszak végén mentem vissza, mondtam, hogy nem találtam. Apám fogadott és nevetve mondta: ugye mondtam nektek nem fogtok ki rajta! Ő sem tudta, hogy iskolatársaim súgtak. A gyakorlati év vége felé átirányítottak a bányamentő állomásra, Dézsi Gyulához, aki a mentőállomás műszaki technikusa volt. A bányamentéshez mentőautót kellett építeni. A bánya vezetése szerzett egy németek által elhagyott, ha jól emlékszem egy nagyon erős Studebekker típusú személyautót. A baj azzal kezdődött, hogy a műhelyben használt szerszámok withworth (angolszász mértékegység) rendszerűek voltak, míg az autó alkatrészeihez metrikus szerszámok kellettek. Ezeket nekem kellett a withworth rendszerű szerszámok átalakításával megoldani. Itt vettem először hasznát az eddig tanultaknak. A mentőállomás technikusa igen precíz ember volt. Nem fogadott el félig jó munkát, így egyes folyamatot addig kellett ismételni, amíg az tökéletes nem lett. Sokszor gondoltam rá az aktív évek alatt, milyen jó, hogy ilyen precíz ember mellett dolgoztam, mert megtanultam precízen dolgozni. Élveztem, hogy a kezem alatt létrejött valami jó, valami szép, valami új, aminek haszna van és hasznos tagja vagyok a társadalomnak. A mentőautó bányász módra készült. A vasas munkával nem volt baj, azt szakszerűen megcsináltuk. A futómű, a motor, az alváz rendesen karban lett tartva. A baj a karosszéria építéssel kezdődött. A karosszériát fából asztalosok építették, mindent bányász módra, jó erősre, strapabíróra csináltak, ezért a mentőautó igen nehéz lett. Amikor az első próbautat csináltuk rájöttünk, a mentőautó építés nem csak akarat kérdése, az egy külön szakma. A mi autónkat ilyen karosszériával még a bicikli is lehagyja. A sérült, ha menni tudott, gyalog vagy futva előbb ért volna az orvoshoz, mint ezzel a mentőautóval. Olyan volt, mint a pécsi villamos, az is, ha valaki sietett, gyalog előbb ért célba, mint villamossal. A mi mentőautónk nagyon nehezen gyorsult, és a súlya miatt nehezen állt meg. Könnyű, vékony anyagokból újat kellett csinálni. Így már alkalmas volt mentésre. Használtuk is, megtette a magáét, de pár év után lecserélték egy igazi gyári mentőautóra. Nehéz volt megszokni a más, idegen környezetet, a korán kelést, a munkába menést és egyáltalán a munkát. Munkakezdés előtt át kellett öltözni, ezért otthonról időben el kellett indulni, hogy hat órára a műhelyben felvehessem a munkát. Amikor „fújtak” már ott kellett lenni. A bányánál a munkakezdést, a reggeli, ebéd időpontját és a munka végét kürtszó jelezte. Ez nagyon hangos volt. Az István-aknai kürtszót még Hősök terén is jól lehetett hallani. A munkásoknak egy öltöző és fürdő állt rendelkezésre. Külön tartották a tiszta ruhát, és külön a munkaruhát. Erre a célra egy fogassal ellátott láncos szerkezet állt rendelkezésre, a Henga, melyet a plafonig fel kellett húzni és lelakatolni. Ötletes megoldás volt, mert kis helyen sok ruha fért el, a munkaruhák a melegben még meg is száradtak. István aknai feladataim közé tartozott a hengák javítása is. Ez a nagyon nem szeretett munkák közé tartozott, nem szívesen csinálta senki, mert veszélyes volt. A hengák felső csigái egy acélszerkezetű pódiumra voltak függesztve, körülbelül 6 méter magasan. A sorok között, amelyek kb. 1-2 méterre voltak egymástól csak deszkákon lehetett közlekedni. Mindenkinek két deszkája volt. Egyik, amelyen feküdt, a másik amelyet előre tolt. Ráadásul a munkaruhákról a szénpor vastagon rárakódott az acélszerkezetre. Ide csak fiatal, nem szédülő inasokat lehetett küldeni, azokat is csak párosával. Nekem a Grósz Anti volt párom. A biztonsági öv használata elő volt írva, de attól nem lehetett haladni, mi meg virtusból nem is törődtünk vele. Mire végeztünk a munkával a szénportól feketébbek lettünk, mint az ördögök. Ez azonban nem mindig volt így. Kezdetben a bányászok szénporosan jártak haza, csak a DGT idejében változott meg a helyzet, mert új fürdők, öltözők épültek. Amíg István-aknára értem az minden nap, oda-vissza fél-egy óra gyaloglást jelentett, Riglin, Judenburgon, Ferenc-aknán, a láncpályán keresztül. Nem voltam egyedül, mert Hősök teréről minden bányász ezt az utat járta be minden nap, télen, nyáron, esőben, hóban egyaránt. A meszesi és szabolcsfalusi bányászoknak könnyebb dolguk volt, mert a szenet szállító vasútvonalon a bánya személyszállító vagonokat állított be, melyek munkakezdéskor közlekedtek. A felszabadulás után ez megváltozott, már nem kellett gyalog menni, autóbuszok szállították munkába a bányászokat, sokkal könnyebb lett a munkába járás.
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 1465 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
