BÁNYÁSZ HÁZAK, BÁNYÁSZ LAKÁSOK

2019. Június 05. Szerda, 19:04

BÁNYÁSZ HÁZAK, BÁNYÁSZ LALÁSOK

A bányatelepi lakosságot osztályok szerint különböztették meg. A felvigyázói, segédtisztviselői, tisztviselői, és főtisztviselői cím nem beosztást, hanem rangot jelentett. Minden alkalmazott ilyen címen jutott a rangjának megfelelő helyen lakáshoz. A bányai beosztásnak megfelelően változott a lakások komfortfokozata. A többszobás tiszti, főtiszti lakásokat az úgynevezett úri negyedben alakították ki. Ebben laktak a mérnökök, a bányák vezetői, az úri osztály.

Egykori tisztviselői lakás, ma posta

Ezek a lakások több szobával rendelkeztek, egyedi építésű házak voltak, folyó vízzel, beépített WC-vel. A többi lakáshoz közkútról hordták a vizet. Az úri osztály tagjai (a bányatisztek, bányafőtisztek) elsősorban egymással tartották a kapcsolatot, ritkán vettek részt közös rendezvényeken, bálokon. Gyerekeik sem jártak velünk a Hősök terei iskolába, fiáker vitte őket Pécsre. Ezzel közlekedtek az aknák vezetői is. A fiáker egy jól karbantartott, lóvontatású, 7+1 személyes kocsi volt, melyet bőrfedél védett az eső ellen. Különlegességét a kocsirúd elejére szerelt villamos reflektor jelentette. Ezzel a megvilágítással még a legsötétebb éjszakában is bátran lehetett közlekedni. Az akkumulátor és a kapcsolója kocsis bakja alatt volt. Szükség esetén, balesetkor a sebesült szállítására is használták. Mindenki igyekezett, ki a munkája révén, ki más módon feljebb lépni. Más körzetben, utcában laktak a fizikai dolgozok és más helyen a vezetők. A fiúkat már tizennégy éves kortól alkalmazta a bánya. Tizenhat éves kortól már a bányába, földalatti munkába is mehetett. A takarító fiúból csillés, segédvájár, vájár lett. A jó vájárokat tanfolyamra küldték, robbantó mesterek lettek. Mindenki igyekezett a „szamárlétrán” feljebb jutni, jobb megélhetést biztosítani magának, családjának. A jó robbantó mestereket iskolába küldték, aknászok, főaknászok, bányamesterek lettek. Ők alkották a bányászok krémjét, nevüket a bányász irodalom, az emléktáblák, az utcanevek őrzik. A mecseki bányászat kezdetekor a centralizált termelés kialakulásakor a munkások nagy része Magyarországnál fejlettebb bányászattal rendelkező országokból, Morvaországból, Sziléziából, Ausztriából, a Monarchia 12 tartományából érkezett, települt ide. Ezért fontos volt, hogy a lakások legalább olyan komfortosak legyenek, mint amilyenek a külföldi munkáslakások voltak. Ezért a DGT által újonnan épített épületei már nem vályogból, hanem téglából épültek, de Rigli még nem ilyen volt.

Egykori bányász lakások - ma

A bányász középosztály a mai Hősök terén, az akkori Luftkolonin lakott. A lakások bérlemények voltak, melyet a bányától való eltávozáskor, így nyugdíjba vonulás esetén is a DGT visszavett. Ezek az emberek magánházaknál, bérleményekben éltek tovább. Nyugdíjuk révén, ha szegényesen is, de fenn tudták tartani magukat. A tüzelőt a tiltás ellenére az erdőből szerezték be, csak a vékony letört gallyakat, rőzsét hozhatták haza, melyet időszakonként az erdész ellenőrzött. Az asszonyok az összekötözött köteget fejen „févón” vitték haza. A févó egy rongyból készült fej nagyságú koszorú volt, amely védte a fejet a kötegelt fa kiálló ágvégeitől és elosztotta a fejen a terhelést. Nagyszerű találmány volt. A lakások többsége sátortetős, földszintes, 2-4-6 lakást magukba foglaló házak voltak. A bányász lakások komfort fokozatát tekintve az akkor még korszerű, külön udvari épületben elhelyezett pottyantós WC-vel rendelkeztek, melyet a bánya ürített. A lakásokhoz tartozó berendezések elnevezése a sokszínű népességet tükrözi. Eredetét tekintve elsősorban a német nyelvből magyarított kifejezéseken neveztük őket. Minden lakáshoz tartozott egy konyha, épített „sparhert”-tel (kályha) főzésre, egy tűzpiszkáló „sirhakni”-val, legalább egy szoba öntöttvas kályhával fűtésre és egy „náhtkászli”-val (éjjeli szekrénnyel). A konyhához tartozott egy éléskamra, a „spájz” és a spájzban egy állvány a „ste- lázsi”. A konyha része volt a „sámli” (kis ülőke), a „hokedli” (háttámla nélküli szék) és a „kredenc” (konyhabútor). A szoba ablakát „firhang” (függöny) takarta. A padlón a szőnyeget „tepih”-nek hívtuk. A szennyes ruhát - mivel mosógép még nem létezett - teknőben mosták. A piszkos ruhán a piszkot „rumpli”-hoz (bordázott deszka) dörzsölve lazították. Ez egy nagyon nehéz munka volt. A megszáradt ruhát faszenes vasalóval vasalták. Ahhoz, hogy melegítsen és vasalni lehessen vele a faszenet meg kellett gyújtani. A tűz élesztéséhez a nehéz vasalót mindig lóbálni kellett, ezért eleinte a vasalás sem tartozott a könnyű munkák közé. Később már lehetett villanyvasalót kapni, könnyebb lett a vasalás. A lakáshoz tartozott egy melléképület fáskamrával a „sufni”-val és egy disznóóllal is. A melléképületben tartottuk a szárnyasokat, a disznóólban neveltük a sertéseket. Sokan neveltünk sertést, így mi is, mert gazdaságos volt, és egy évre biztosította a család szükségletét. Ma már ezeket a fogalmakat csak az öreg bányászok ismerik. Talán a múzeumokban még fellelhetők. Felsorolásukkal - remélem - elérem azt, hogy ezek a bányászlakásokban használt tárgyak nevei nem vesznek a feledés homályába, és a kedves olvasó a későbbiekben emlékezni fog rá. Ez a sokszínűség megmutatkozott a köznyelvben is. Mindegyik náció magával hozta a kultúráját, s az anyanyelvét is. Ebből alakult ki egy sajátos kultúra, köznyelv, bányász nyelv. Ha én most valakivel beszélve azt mondanám: „A stájger a falézban elmondta az abléznak, hogy az ortra négy riznit toljon be, és töltse tele fórattal” furcsán néznének rám. Régen ezt minden bányász értette, tudta mit kell csinálnia. Lefordítva: az aknász a felolvasóban elmondta a váltótársnak, hogy a vájvégre toljanak be négy csillét és töltsék tele szénnel. Sajnos ezt ma már nem mondja senki, és most már nem is fogja mondani, mert nincs már bányászat, nincs igazi bánya. Félő, hogy minden, ami a bányászattal kapcsolatos a feledés homályába merül.

Bányász emlék

Kedvencekhez ad

Könyvjelző

Email-ben elküld

Találat: 3711

Hozzászólások (0) add comment