1.Az Egyesület neve: Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület
2.Az Egyesület rövidített neve: B.É.K.E.
3.Az Egyesület székhelye: 7629 Pécs, Komját Aladár u. 2.
4.Az Egyesület működési területe kiterjed Magyarország egész területére, illetve az Európai Unió területére.
5.Az Egyesület jogi személy, önkéntes, nyílt, demokratikus elven alapuló független szervezet, amely működésének alapvető elveit és kereteit Magyarország Alaptörvénye, az egyesülési jogról-, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény, a Magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezései, és ezen Alapszabály alapján fejti ki.
Az Egyesület önálló ügyintézői és képviselői szervvel, nyilvántartott tagsággal, valamint önálló költségvetéssel rendelkezik.
6.Az Egyesület besorolási kategóriája: civil szervezet.
2. §Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége
1.Az Egyesület céljai:
Az egyesület alapvetően kulturális, érdekképviseleti, szociális céllal alakul meg. Tevékenységében a kultúra ápolását, terjesztését, a hátrányos helyzetű állampolgárok, kiemelten az egészségkárosodott bányaipari dolgozók érdekképviseletét, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását tekinti céljának.
E cél érdekében vállalja, hogy terjeszti a kultúrát, segíti az egészségkárosodott bányaipari dolgozók érdekeinek védelmét, felvállalja képviseletüket. Segíti óvodás és iskoláskorú gyermekek, valamint felnőttek szabadidős tevékenységének a megszervezését, kulturális, ismeretterjesztő, személyiségfejlesztő és oktatási programok szervezésével. Segítséget nyújt a volt és aktív bányaipari dolgozók részére, szakmai tanácsokat ad, segít az elhelyezkedésükben, megmaradt munkaképességük hasznosításában. A rászoruló családok részére tanácsadást nyújt szociális problémáikban.
2.Az Egyesület működési területe:
Az Egyesület önálló jogi személyként tevékenységét Magyarország egész területén végzi, az Alkotmány keretei között, illetve az Európai Unió területén.
3.Az Egyesület tevékenységei:
Az Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1991. évi XX.; 1993. évi III.; 1994. évi XXXIV.; 1995. évi XLII.; 1996. évi LIII..; 1997. évi XXXI.; 1997. évi LXXVIII.; 1997. évi CLIV.; 1997. évi CLV.; 1998. évi XXVI.; 2001. évi LXIV.; 2001. évi CI.; 2004. évi CXXXIV.; 2008. évi XCIX.; 2011. évi CXI.; 2011. évi CXXVIII.; 2011. évi CLXXIX.; 2011. évi CLXXXIX.; 2011. évi CXC.; valamint a 2011. évi CCXI. törvények értelmében tevékenykedik, az alábbiakban felsorolt közhasznú tevékenységeket folytat, megjelölve, hogy mely közfeladatokhoz kapcsolódóan végzi ezen tevékenységeket, továbbá, hogy ezen közfeladatokat mely jogszabályhelyek írják elő:
Közhasznú tevékenység
Közfeladat megnevezése
Jogszabályhely
Kulturális tevékenység
Közösségi kulturális hagyományok, értékek ápolásának/ művelődésre szerveződő közösségek tevékenységének/
a lakosság életmódja javítását szolgáló kulturális célok megvalósításának támogatása; művészeti
intézmények/lakossági művészeti kezdeményezések, önszerveződések támogatása, a művészi alkotó munka
feltételeinek javítása, a művészeti értékek létrehozásának, megőrzésének segítése
1991. évi XX. tv. 121. § a)-b)
Kulturális szolgáltatás, nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, filmszínház, előadó-művészeti szervezet
támogatása, a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység támogatása
2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 7.
Kulturális örökség
megóvása
A helyi közművelődési tevékenység támogatása, a kulturális örökség helyi védelme
2011. évi CLXXXIX. tv. 23. § (4) 13.
A kulturális örökség védelme
2001. évi LXIV. tv. 5 § (1)
Emberi és állampolgári
jogok védelme
Jogvédelmi feladatok: gyermekek jogai, a jövő nemzedékek érdekei,nemzetiségek jogai, leginkább
veszélyeztetett társadalmi csoportok jogai
2011. évi CXI. tv 2. § a), b), c), d)
A magyarországi nemzeti
és etnikai kisebbségekkel,
valamint a határon túli
magyarsággal kapcsolatos
tevékenység
Nemzetiségi feladatokat ellátó/más szervtől átvett intézmény fenntartása, érdekképviselet/esélyegyenlőség;
kulturális autonómia megerősítésére önszerveződés szervezésének/működtetésének támogatása; nemzetiségi
közösséghez kötődő kulturális javak megőrzése.
2011. évi CLXXIX. tv. 115. § a)-i)
Egészségmegőrzés,
betegségmegelőzés, gyógyító
és egészségügyi rehabilitációs
tevékenység
A lakosság egészségi állapotának javítása, a jobb életminőség elősegítése, az e
1997. évi CLIV. tv. 144. § (1)-(2)
Népegészségügyi tevékenység: az egészség fejlesztése, betegségek megelőzése, intézményrendszer;
egészségfejlesztési, egészségvédelmi, betegségmegelőzési, gyógyító és orvosi rehabilitációs szolgáltatások
1997. évi CLIV. tv. 35. § (1)-(2)
Szociális tevékenység,
családsegítés, időskorúak
gondozása
A családok védelme és a családok jólétének erősítése, a munkavállalás és a családi élet összeegyeztetésének
Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások/ellátások
2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 8.
Nevelés és oktatás,
képességfejlesztés,
ismeretterjesztés
általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai, nemzetiségi nevelés-oktatás, kollégiumi ellátás, Köznevelési
Hídprogramok keretében folyó nevelés-oktatás, felnőttoktatás, alapfokú művészetoktatás, fejlesztő nevelés, fejlesztő
nevelés-oktatás, pedagógiai szakszolgálati feladat, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos
nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása, azoknak a sajátos nevelési igényű
gyermekeknek, tanulóknak az óvodai, iskolai, kollégiumi ellátása, akik a többi gyermekkel, tanulóval nem foglalkoztathatók
együtt, a gyermekgyógyüdülőkben, egészségügyi intézményekben rehabilitációs intézményekben tartós gyógykezelés alatt
álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges oktatás, pedagógiai-szakmai szolgáltatás
2011. évi CXC 4. § (1) a)-u)
Műemlékvédelem
A nemzeti emlékhelyek védelme és hozzáférhetővé tétele
2001. évi LXIV. tv. 61/B § (3)
Az épített környezet alakítása és védelme
1997. évi LXXVIII. tv. 57/A § (2)
Természetvédelem,
állatvédelem,
A természetvédelmi kultúra fejlesztése, a természet védelmével kapcsolatos ismeretek oktatása
1996. évi LIII. tv. 64.§ (1)
Helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés
és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás); hulladékgazdálkodás
2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 11. 19.
Gyermek- és
ifjúságvédelem, gyermek- és
ifjúsági érdekképviselet
A gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot ellátása - a gyermek családban történő nevelkedésének
elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében
1997. évi XXXI. tv. 17. § (1)
Hátrányos helyzetű
csoportok társadalmi
esélyegyenlőségének
elősegítése
Hajléktalanná vált személyek ellátása és rehabilitációja, megelőzés biztosítása
2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 10.
Sport
az egészséges életmód és a szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtése; sportfinanszírozás; a
gyermek- és ifjúsági sport, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportjának
támogatása
2004. évi I. tv. 49. § c)-e)
Kerületi sport és szabadidősport támogatása, ifjúsági ügyek
2011. évi CLXXXIX. tv.23. § (5) 17.
Sport, ifjúsági ügyek
2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 15.
Közrend és
közlekedésbiztonság védelme,
önkéntes tűzoltás, mentés,
katasztrófa-elhárítás
A helyi közbiztonsággal kapcsolatos feladatok
2011. évi CLXXXIX. tv. 17. § (1)
Rehabilitációs
foglalkoztatás
Pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, fogyatékos személyek, hajléktalan személyek életvezetési
képességének kialakítása, illetve helyreállítása
1993. évi III. tv. 72. § (1) (2)
A fogyatékos személyek rehabilitációjának megvalósulása érdekében nyújtott szolgáltatások: rehabilitációs
program, segédeszköz/ segédeszköz-ellátás fejlesztés, a szolgáltatást nyújtó szervezetekkel és az általuk nyújtott
rehabilitációs szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok, információk gyűjtése a fogyatékos személyek, családtagjaik,
segítőik tájékoztatása érdekében
1998. évi XXVI. tv. 21. § a)-g)
Munkaerőpiacon
hátrányos helyzetű rétegek
képzésének,
foglalkoztatásának elősegítése
Felnőttképzési tevékenység: meghatározott jogalanyok e törvénynek megfelelő, saját képzési programja alapján
megvalósuló iskolarendszeren kívüli olyan képzése, amely célja szerint meghatározott képzettség megszerzésére,
kompetencia elsajátítására irányuló általános, nyelvi vagy szakmai képzés; a felnőttképzéshez kapcsolódó
szolgáltatás
2001. évi CI. tv. 3. § (2) a) b)
Közhasznú szervezetek
számára biztosított - csak
közhasznú szervezetek által
igénybe vehető -
szolgáltatások
Támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, erősíti a település önfenntartó képességét
2011. évi CLXXXIX. tv. 6. § a)-b)
Bűnmegelőzés és
áldozatvédelem
A közbiztonság javítására irányuló tevékenységek
1994. évi XXXIV. tv. 2. § (2) c)
4.Az Egyesület vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységére fordítja.
5.Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Közvetlen politikai tevékenységnek minősül a pártpolitikai tevékenység, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelölt állítása.
6.Az Egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból.
3. §Az Egyesület tagjai
1.Az Egyesület tagjai:
1. 1Rendes Tagok
1. 2Tiszteletbeli Tagok
2.Rendes tagok: Az Egyesület tagja lehet az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki a jelen Alapszabályban foglalt egyesületi célokat elfogadja, üzleti, egzisztenciális vagy politikai elkötelezettség nem gátolja az egyesület céljainak megvalósításában, elveinek képviseletében és tagfelvételi kérelmét a Közgyűlés elfogadja.
3.A felvételt kérőnek kérelmében nyilatkozatot kell tennie arra vonatkozóan, hogy az Egyesület létesítő okiratát ismeri és az Egyesület alapszabályát, céljait, szellemiségét, értékrendjét és kialakult szokásait magára nézve kötelezőnek fogadja el.
4.A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak.
5.Az Egyesület Elnöksége köteles az egyesületi tagokról naprakész nyilvántartást vezetni.
6.Az egyesületi tag jogállása:
6. 1Az egyesület tagja jogosult az egyesület tevékenységében részt venni.
6. 2Az egyesület tagjait egyenlő jogok illetik meg és egyenlő kötelezettségek terhelik, kivéve, ha az alapszabály különleges jogállású tagságot határoz meg.
6. 3A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja. A tag tagsági jogait akkor gyakorolhatja képviselőn keresztül, ha azt az alapszabály lehetővé teszi. A tagsági jogok forgalomképtelenek és nem örökölhetők.
6. 4A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
7.A tagsági jogviszony megszűnése:
7. 1A tagsági jogviszony megszűnik
7.1.1.a tag kilépésével
7.1.2.a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával
7.1.3.a tag kizárásával
7.1.4.a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével
7. 2A tag tagsági jogviszonyát az egyesület képviselőjéhez intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti.
8.A tagsági jogviszony felmondása:
8. 1Mivel az Alapszabály a tagságot feltételhez köti, és a tag nem felel meg ezeknek a feltételeknek, az Egyesület a tagsági jogviszonyt 30 napos határidővel felmondhatja.
8. 2A felmondásról az egyesület közgyűlése dönt.
9.A tag kizárása:
9. 1A tagnak jogszabályt, az egyesület alapszabályát vagy közgyűlési határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartása esetén a közgyűlés – bármely egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére – a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le.
9. 2A Közgyűlés minősített többségi határozattal, a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok legalább kétharmados szavazat-többségével az Egyesületből kizárhatja azt a tagot, aki valamely, az egyesületi tagságból eredő kötelezettségét ismételten vagy súlyosan megszegi, ha az Egyesület céljával, szellemiségével vagy az Alapszabállyal össze nem egyeztethető magatartást tanúsít.
9. 3A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A kizáró határozatot a taggal közölni kell.
9. 4A 3.§. (9.3) bekezdésében megjelölt eljárásban csak azt követően hozható meg a kizárásról határozat, hogy a határozattal érintett személyt meghallgatták, részére lehetőséget biztosítottak védekezésének előterjesztésére és az enyhítő vagy mentő körülmények ismertetésére.
9. 5A kizáró határozat ellen fellebbezési lehetőség nincs.
10.Tiszteletbeli tag:
Az Egyesület tiszteletbeli tagja lehet minden természetes- és jogi személy, aki (amely) az Egyesület érdekében kiemelkedő tevékenységet fejt ki.
A tiszteletbeli tagot az Egyesület tagjai a közgyűlésen választják meg e tagságra.
A tiszteletbeli tagok az Egyesület szerveibe nem választhatnak és az egyesületi szervek döntéshozatalában csak tanácskozási joggal vehetnek részt.
11.Tiszteletbeli tag jogai:
A tiszteletbeli tag jogosult a Közgyűlésen tanácskozási joggal részt venni, de szavazati joggal nem rendelkezik. A tiszteletbeli tag egyesületi tisztségre nem választható.
12.A tiszteletbeli tag kötelességei:
A tiszteletbeli tag köteles az Egyesület jó hírét megőrizni, ennek megfelelő magatartást tanúsítani, a közgyűlési és elnökségi határozatokban foglalt szabályokat betartani. Kifejezetten tilos az Egyesület céljaival ellentétes, az Egyesületet lejárató magatartás tanúsítása.
13.A tiszteletbeli tagi jogviszony megszűnése:
A tiszteletbeli tagi jogviszony megszűnik a tag halálával, (jogutód nélküli megszűnésével), kilépéssel vagy kizárással.
14.A tiszteletbeli tag kizárása:
Az Egyesület Közgyűlése írásbeli határozatával kizárhatja azt a tiszteletbeli tagot, aki az Egyesület céljaival, a Közgyűlés vagy az Elnökség határozataival ellentétes magatartásával az elnök írásbeli felszólítása ellenére sem hagy fel. A kizárást kimondó határozat ellen annak kézhezvételét követő 8 napon belül van helye fellebbezésnek a Közgyűléshez. A Fellebbezést ezen határidő alatt az Elnökhöz kell benyújtani, vagy - igazolhatóan - postára adni. A kézbesítés napja a határidőbe nem számít bele. A kizárást bármely elnökségi tag kezdeményezheti. A kizárást kimondó döntés meghozatala előtt a tiszteletbeli tagot írásban fel kell kérni arra, hogy védekezését 8 nap alatt írásban küldje meg az Elnökségnek. A kizárás a határozat jogerőre emelkedésével hatályosul.
4. §Rendes tagsági jogok és kötelezettségek
1.Az Egyesület tagja jogosult:
1. 1Arra, hogy az Egyesület szerveibe válasszon, és választható legyen.
1. 2Részt venni az Egyesület rendezvényein, kezdeményezni egyes kérdések megvitatását.
1. 3A természetes személy tag személyesen, a nem természetes személy tag képviselője útján a közgyűlésen a többi taggal egyenlő szavazati joggal részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, véleményét kifejteni, határozati javaslatokat és észrevételeket tenni.
1. 4A természetes személy tagok választhatnak és választhatók, a nem természetes személy tagok pedig törvényes képviselőik útján választhatják meg az Egyesület vezető tisztségviselőit.
1. 5A jogi személy tagja, tagság nélküli jogi személy esetén az alapítói jogok gyakorlója, a jogi személy vezető tisztségviselője és felügyelőbizottsági tagja kérheti a bíróságtól a tagok vagy az alapítók és a jogi személy szervei által hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha a határozat jogszabálysértő vagy a létesítő okiratba ütközik.
1. 6Határozat hatályon kívül helyezése iránti kereset beadni:
a)A határozat hatályon kívül helyezése iránt attól az időponttól számított harminc napon belül lehet keresetet indítani a jogi személy ellen, amikor a jogosult a határozatról tudomást szerzett vagy a határozatról tudomást szerezhetett volna. A határozat meghozatalától számított egyéves, jogvesztő határidő elteltével per nem indítható.
b)Nem jogosult perindításra az, aki a határozat meghozatalához szavazatával hozzájárult, kivéve, ha tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés miatt szavazott a határozat mellett.
c)Ha a határozatot a jogi személy vezető tisztségviselője támadja meg, és a jogi személynek nincs más olyan vezető tisztségviselője, aki a jogi személy képviseletét elláthatná, a perben a jogi személyt a felügyelőbizottság által kijelölt felügyelőbizottsági tag képviseli. Ha a jogi személynek nincs felügyelőbizottsága, vagy a felügyelőbizottság valamennyi tagja felperesként perben áll, a bíróság a jogi személy perbeli képviseletére ügygondnokot rendel ki.
d)A határozat hatályon kívül helyezése iránti per megindításának a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. A bíróság indokolt esetben a felperes kérelmére a határozat végrehajtását felfüggesztheti. A felfüggesztést elrendelő végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. A perben bírósági meghagyás nem bocsátható ki.
2.Az Egyesület tagja köteles:
2. 1Az egyesület tagja köteles az alapszabályban meghatározott tagi kötelezettségek teljesítésére.
2. 2Az Egyesület alapszabályát és belső szabályzatait valamint az Egyesület szervei által hozott határozatokat megtartani, az Egyesület célját és szellemiségét, értékrendjét tiszteletben tartani.
2. 3Az Egyesület közgyűlésének a tagokra nézve kötelező határozatok szerint eljárni.
2. 4Az elnökség által évente meghatározott, a közgyűlés által évente jóváhagyott tagdíjat határidőben megfizetni – az év közben belépő új tagok az éves tagdíjat kötelesek megfizetni.
2. 5Az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét.
3.A nem természetes személy tag törvényes képviselője útján gyakorolhatja és teljesítheti jogait és kötelezettségeit. A természetes személy tag jogait csak személyesen gyakorolhatja, meghatalmazotti képviseletnek nincs helye.
4.Az Egyesület tagjai az Egyesület által szervezett rendezvényeken az Elnökség által meghatározott mértékben kedvezményben részesülhetnek.
5. §Az Egyesület szervezete, összeférhetetlenségi szabályok
1.Az Egyesület döntéshozó szerve a Közgyűlés (6. §), amely a tagok összessége.
2.Az Egyesület ügyintéző és képviseleti teendőit, illetve a napi ügyviteli feladatokat az Egyesület ügyintéző képviselő szerve, az Elnökség (7. §) irányítja és látja el.
3.Az Egyesület vezető tisztségviselői: az elnökségi tagok és az Elnök (8. §).
4.Az vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok:
4. 1Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.
4. 1A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
4. 1Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.
4. 1Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet.
4. 1Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
4. 1A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt – annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,
a)amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki;
a)amellyel szemben az állami adó-és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel;
a)amellyel szemben az állami adó-és vámhatóság üzletlezárási intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárását helyettesítő bírságot szabott ki;
a)amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetve törölte.
4. 1A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.
5.A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján
5. 1kötelezettség vagy felelősség alól mentesül,
5. 1vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
6.Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
6. §A Közgyűlés
1.Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés, amelyet évente legalább egy alkalommal össze kell hívni.
Az Elnök az Elnökség egyszerű szótöbbséggel hozott határozata alapján a Közgyűlést egyéb alkalmakkor is jogosult összehívni, továbbá köteles azt összehívni, ha a tagok legalább 1/3-a írásban kéri.
2.A közgyűlés hatáskörébe tartozik:
2. 1Az Alapszabály módosítása
2. 2Az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása
2. 3A vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása
2. 4Az éves költségvetés elfogadása
2. 5Az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének – elfogadása
2. 6A vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll
2. 7Az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt
2. 8A jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés
2. 9A felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívásuk és díjazásuk megállapítása
2. 10A választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása
2. 11A végelszámoló kijelölése
2. 12A zárómérleg és a közhasznúsági melléklet elfogadása
2. 13Az Elnökség tagjai és az Elnök megválasztása
2. 14Az Egyesület más egyesülettel történő egyesülésének, feloszlásának kimondása
2. 15Az Egyesület tagjainak sorából történő kizárás, illetőleg a tiszteletbeli tag választása
2. 16A Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása. (Az FB felállítására akkor kerül sor, ha az Egyesület közhasznú és várható éves bevétele az 50.000.000.- Ft-ot meghaladja.
3.A közgyűlést az Elnök hívja össze valamennyi regisztrált tag előzetes értesítésével.
A meghívónak tartalmaznia kell:
3. 1A jogi személy nevét és székhelyét;
3. 2Az ülés idejének és helyszínének megjelölését;
3. 3Az ülés napirendjét.
4.A meghívó kézbesítése:
4. 1A meghívót a tagoknak a tervezett időpontot megelőzően legalább öt naptári nappal meg kell küldeni, elektronikus úton (email-ben) vagy telefon/telefaxon, a napirendi pontok, valamint a határozatképtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés helyének és dátumának pontos megjelölésével oly módon, hogy a Közgyűlés időpontja előtt legalább öt nappal megérkezzék a címzetthez.
4. 2A közgyűlési meghívó kézhezvételét, tartalmának megismerését a tagok személyesen telefonon, telefaxon vagy elektronikus úton (email-ben) rögzítik.
5.A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák.
6.A napirend kiegészítése:
6. 1A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított, három napon belül a tagok és az egyesület szervei a közgyűlést összehívó szervtől vagy személytől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával.
6. 2A napirend kiegészítésének tárgyában a közgyűlést összehívó szerv vagy személy jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről a közgyűlést összehívó szerv vagy személy nem dönt vagy azt elutasítja, a közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában.
7.Határozatképesség:
7. 1A döntéshozó szerv ülése akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell.
7. 2Ha egy tag vagy alapító valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.
8.Határozathozatal:
8. 1A tagok vagy az alapítók a döntéshozó szerv ülésén szavazással hozzák meg határozataikat.
8. 2A határozat meghozatalakor nem szavazhat az,
8.2.1.akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít
8.2.2.akivel a határozat szerint szerződést kell kötni
8.2.3.aki ellen a határozat alapján pert kell indítani
8.2.4.akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a jogi személynek nem tagja vagy alapítója
8.2.5.aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
8.2.6.aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.
8. 3A tagok vagy az alapítók határozatukat a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg. Ha e törvény egyszerű vagy azt meghaladó szótöbbséget ír elő a határozat meghozatalához, a létesítő okirat egyszerű szótöbbségnél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése semmis. Ha e törvény egyhangúságot ír elő a határozat meghozatalához, a létesítő okirat ettől eltérő rendelkezése semmis.
8. 4Az Egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
8. 5Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
9.A több tagból álló döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv ülései nyilvánosak, amely nyilvánosság jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható.
10.A döntéshozó szerv az ülését a jogi személy székhelyén tartja.
11.Ha a döntéshozó szerv ülését nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához.
12.A döntéshozó szerv ülésén a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul.
13.A közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosult tagok 50 %-a + egy fő jelen van. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés az eredeti meghívóban rögzített napirendi pontok tekintetében a jelenlévők számától függetlenül határozatképes abban az esetben, ha a távolmaradás jogkövetkezményeire a tagok figyelmét a meghívóban kifejezetten felhívták.
14.A közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben határozatait a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével hozza, kivéve a 6.§ 2.1), és 6.§ 2.9) pontot, ahol a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok minősített többségének (legalább kétharmadának) igenlő szavazata szükséges. Tagkizárásra vonatkozó döntés meghozatalakor a kizárni szándékozott tag szavazati jogát nem gyakorolhatja.
15.A közgyűlés az éves beszámolóról és a közhasznúsági melléklet elfogadásáról szóló határozatát a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok minősített többségének (legalább kétharmadának) igenlő szavazata adja.
16.A levezető elnök, a szavazatszámlálók valamint a jegyzőkönyvvezető személyének megválasztásáról a Közgyűlés az ülés megkezdésekor a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével határoz.
17.A közgyűlés a személyi döntések kivételével határozatait nyílt szavazással, a személyi döntések tekintetében pedig titkos szavazással hozza.
18.Szavazategyenlőség esetén nyílt szavazáskor, illetve titkos szavazás esetén addig kell ismételni a szavazást, ameddig a kellő támogató többség ki nem alakul.
19.A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a közgyűlés által megválasztott két hitelesítő, valamint a jegyzőkönyvvezető hitelesít aláírásával.
20.A közgyűlési határozatot az érintettekkel igazolható módon az Elnökségnek 8 napon belül elektronikus (email) vagy telefon/telefax küldeményben közölni kell. Az Elnök köteles a Közgyűlés által meghozott határozatokat a Határozatok Könyvébe behelyezni. A Határozatok Könyve oly módon tartalmazza a határozatokat, hogy abból a Közgyűlés döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható.
21.A Közgyűlés Határozatainak nyilvánosságra hozatala – a közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránti kérelemre figyelemmel – az Egyesület székhelyén található hirdetőtáblán meghirdetett módon, illetve az Egyesület nyílt honlapján történik.
22.A közgyűlés összehívása:
23. 1Az ügyvezető szerv köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha
23.1.1.az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;
23.1.2.az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy
23.1.3.az egyesület céljainak elérése veszélybe került.
23. 2Az (23.1) bekezdés alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni.
7. §Az Elnökség
1.A vezető tisztségviselőket az Egyesület tagjai közül kell választani.
2.Az Egyesület vezető szerve a háromtagú Elnökség (elnök, ügyvivő elnök, alelnök), amelynek tagjait a Közgyűlés öt év időtartamra választja.
A Pécsi Törvényszék 1.Pk.60.079/2003/41. számú végzésének 3. pontja alapján – hivatkozva a Civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (Cnytv.) 67.§. (1) bekezdés (1e) pontjára – a hatályosítási kötelezettségnek eleget téve, az egyesület vezető tisztségviselői:
Talló Zoltán elnök
Molnár Ferenc ügyvivő elnök
Oláh Zoltán alelnök
3.Az elnökség az elnökét maga választja tagjai közül.
4.Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni.
5.Az elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. Az alapszabály ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése semmis.
6.Az Elnökség feladatkörébe tartozik:
6. 1Az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala
6. 2A beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése
6. 3Az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése
6. 4Az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása
6. 5Az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése
6. 6A közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése
6. 7Az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása
6. 8Részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre
6. 9A tagság nyilvántartása
6. 10Az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése
6. 11Az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése
6. 12Az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele
6. 13Az alapszabály felhatalmazása alapján a tag felvételéről való döntés
6. 14Az Egyesület elnökségének ülései nyilvánosak
7.Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tart ülést. Az Elnökség ülése határozatképes, ha azon az elnökségi tagok több mint fele jelen van.
8.A több tagból álló döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv ülései nyilvánosak, amely nyilvánosság jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható.
9.Az Elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. A határozatot az érintettel igazolható módon az Elnökségnek 8 napon belül, elektronikus úton (email-ben) vagy telefon/telefaxon közölni kell. A határozat kézhezvételét, tartalmának megismerését a tagok válaszlevélben elektronikus úton (email-ben) vagy telefon/telefaxon rögzítik. Kivételt képez a kizárásról szóló határozat, mely csak postai úton, tértivevényes levélben küldhető.
10.Az elnökségi ülést az Elnök hívja össze valamennyi elnökségi tag előzetes szóbeli vagy írásbeli értesítésével. Az írásbeli meghívót az elnökségi tagoknak a tervezett időpontot megelőzően legalább öt naptári nappal meg kell küldeni, a napirendi pontok pontos megjelölésével. Az Elnökség ügyrendjét egyebekben maga állapítja meg.
11.A Közgyűlés általi visszahívás esetén túl megszűnik az elnökségi tagság a tag halálával és lemondásával is, amely esetekben a Közgyűlés új elnökségi tagot választ. Az időközben választott új elnökségi tag megbízatása a már hivatalban lévő elnökségi tagok mandátumával egyező időpontig szól.
12.Az Elnökség döntéseinek és határozatainak nyilvánosságra hozatala – a közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránti kérelemre figyelemmel – az Egyesület székhelyén található hirdetőtáblán, illetve az Egyesület nyílt honlapján történik.
13.A vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben.
14.A vezető tisztségviselők visszahívása:
13. 1Ha az Egyesület tagjainak több mint egyharmada – az ok megjelölésével – írásban bizalmatlansági indítványt nyújt be bármely vezető tisztségviselővel szemben, akkor az elnök köteles 30 napon belüli időpontra a közgyűlést összehívni, és a témát napirendre tűzni.
Kezdeményezni lehet a tisztségviselő visszahívását, ha
13.1.1.magatartása az Egyesület alapszabályával ellentétes;
13.1.2.magatartása az Egyesületet vagy annak céljait veszélyezteti;
13.1.3.tisztségéből adódó feladatait nem, vagy nem kellő gondossággal látta el.
13. 2Ha a bizalmatlansági indítvány az elnök személyére is vonatkozik, akkor annak tartalmaznia kell az új elnökjelölt megnevezését. Az indítvány elfogadása esetén egyúttal az új elnökjelöltről is dönteni kell.
13. 3A vezető tisztségviselő visszahívását napirendjére vevő közgyűlésre a visszahívni kívánt vezető tisztségviselőt a napirend ismertetésével meg kell hívni. A határozat meghozatala előtt lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az érintett vezető tisztségviselő védekezését és álláspontját a közgyűlés előtt ismertesse.
13. 4A bizalmatlansági indítvány akkor tekinthető elfogadottnak, ha a közgyűlésen jelen lévő tagok több mint kétharmada egyetért azzal. Ha a közgyűlés az elnök személyét nem érintő bizalmatlansági indítványt fogad el, akkor az elnök köteles új jelölte(ke)t állítani. Az ilyen módon megválasztott vezető tisztségviselők hivatali ideje megegyezik a leváltott vezető tisztségviselők hátralévő hivatali idejével. A leváltott vezető tisztségviselő hivatali ideje a helyére jelölt vezető tisztségviselő megválasztásáig tart.
15.A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnése:
14. 1Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás
14.1.1.Határozott idejű megbízatás esetén a megbízás időtartamának lejártával
14.1.2.Megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével
14.1.3.Visszahívással
14.1.4.Lemondással
14.1.5.A vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével
14.1.6.A vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával
14.1.7.A vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével
14. 2A jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személy esetén a jogi személy alapítói a vezető tisztségviselőt bármikor, indokolás nélkül visszahívhatják.
14. 3A vezető tisztségviselő megbízatásáról a jogi személyhez címzett, a jogi személy másik vezető tisztségviselőjéhez vagy döntéshozó szervéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat.
14. 4Ha a jogi személy működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá.
16.A vezető tisztségviselők titoktartási és felvilágosítási kötelezettsége:
15. 1A vezető tisztségviselő a jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személy esetén a jogi személy alapítói részére köteles a jogi személyre vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra a jogi személyre vonatkozó iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést a vezető tisztségviselő a jogosult által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat tételéhez kötheti.
15. 2A vezető tisztségviselő megtagadhatja a felvilágosítást és az iratokba való betekintést, ha ez a jogi személy üzleti titkát sértené, ha a felvilágosítást kérő a jogát visszaélésszerűen gyakorolja, vagy felhívás ellenére nem tesz titoktartási nyilatkozatot. Ha a felvilágosítást kérő a felvilágosítás megtagadását indokolatlannak tartja, a nyilvántartó bíróságtól kérheti a jogi személy kötelezését a felvilágosítás megadására.
17.A jogi személy minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet jogszabály nem tilt vagy nem korlátoz.
8. §Az Elnök, az Ügyvivő Elnök
1.Az Elnök és az Ügyvivő Elnök a Közgyűlés által öt év időtartamra választott vezető tisztségviselők, akik az Egyesület szervezetének képviseletre önállóan, külön-külön jogosult vezetőik.
2.Az Elnök hatásköre és feladatai:
2. 1Közgyűlés bármikori összehívása
2. 2A tagság pénzéről a kezelőket elszámoltatja
2. 3A kiadások számláinak ellenőrzése
2. 4Megbízólevél kiadása pénzügyek intézéséhez
2. 5Harmadik személyekkel való szerződések kötése
2. 6A közgyűlés és az elnökség határozatainak végrehajtása
2. 7Az Egyesület tevékenysége során keletkezett dokumentációk ellenőrzése
3.Az Ügyvivő Elnök hatásköre és feladatai:
3. 1Az Egyesület adminisztratív szervezetének kialakítása és vezetése
3. 2A munkáltatói jogok gyakorlása az Egyesület munkavállalói felett
3. 3A közgyűlés és az elnökség határozatainak végrehajtása
3. 4Az elnökségi ülések előkészítése és levezetése
3. 5Az Egyesület képviselete harmadik személyekkel szemben, hatóságok, illetőleg bíróság előtt
3. 6Az Egyesület közgyűlésének és az Elnökség határozatairól olyan nyilvántartás vezetése, amelyből a vezetőszerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható
3. 7Éves beszámoló tervezetének készítése, és jóváhagyás céljából a Közgyűlés elé terjesztése
3. 8Az Egyesület pénzállományának kezelése
3. 9Számlák kezelése és nyilvántartása, hitelességének ellenőrzése
3. 10Mindennemű visszaélési lehetőség gyanúja esetén az elnök értesítése
3. 11Harmadik személyekkel való szerződések megkötése
3. 12Az Egyesület intézményeinek (iroda, Közösségi Ház) irányítása
3. 13A Közgyűlés és az Elnökség határozatainak az Alapszabályban megjelölt módon az érintettekkel történő közlése
3. 14Amennyiben ez mások vagy az Egyesület jogát vagy jogos érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, a Közgyűlés és az Elnökség által meghozott határozatokat valamint az Egyesület beszámolóit az Egyesület internetes honlapján nyilvánosságra hozza.
9. §A Felügyelő Bizottság
Az Egyesület, mint közhasznú szervezet éves bevétele az ötvenmillió forintot nem haladja meg, ezért felügyelő szerv létrehozása nem szükséges. Amennyiben az éves bevétel az 50.000.000,- forintot meghaladja, a Közgyűlés gondoskodik az alapszabály megfelelő módosításáról és felügyelő szerv megválasztásáról.
10. §Az Egyesület működése és gazdálkodása
1.Az Egyesület, mint civil szervezet tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedése napján kezdheti meg.
2.Az Egyesület a részére juttatott támogató befizetésekből és esetleges egyéb jövedelmekből gazdálkodik.
3.A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
4.Az Egyesület a vagyonával önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel.
5.Az Egyesület gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapszabályban meghatározott tevékenységére fordítja.
6.Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
7.Az Egyesület befektetési tevékenységet nem végez, így befektetési szabályzat-készítési kötelezettsége nincsen.
8.Az Egyesület az államháztartás alrendszereitől - a normatív támogatás kivételével - csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit a sajtó útján nyilvánosságra kell hozni. Az Egyesület, mint közhasznú szervezet által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők.
9.Az Egyesület a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
10.Az Egyesület váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki.
11.Az Egyesület vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel; az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel.
12.Az Egyesületre irányadó beszámolási és nyilvántartási szabályokra a 2011. évi CLXXV. törvény 28-30. §-ai az irányadók. Az Egyesület köteles közhasznúsági mellékletét a tárgyévet követő évben legkésőbb május 31. napjáig saját honlapján, ennek hiányában egyéb, a nyilvánosság számára elérhető módon közzétenni, valamint az OBH által kellő részletezettséggel előírt módon megküldeni a hivatalnak.
13.Az Egyesületet a tagok elsődlegesen nem gazdasági tevékenység céljára alapították, és az Egyesület gazdasági vállalkozási tevékenységet kizárólag másodlagos jelleggel, a céljainak elérését elősegítendő és tevékenységét nem veszélyeztető módon folytathat.
14.Az Egyesület működése felett az ügyészség gyakorol törvényességi ellenőrzést.
15.Az Egyesület működése során keletkezett iratokba a betekintés lehetőségét az Egyesület elnöke biztosítja az érdeklődő részére munkanapokon előzetesen egyeztetett időpontban az Egyesület székhelyén, felügyelet mellett. Az Egyesület közhasznúsági mellékletéről az érdeklődő a költségek megtérítése mellett másolatot kérhet.
11. §Az Egyesület képviselete
1.Az Egyesület képviseletére az Elnök és az Ügyvivő Elnök önállóan jogosultak, külön-külön aláírási joggal, nem szükséges az együttes aláírás.
2.Az Egyesület bankszámlája felett rendelkezni az Elnök és az Ügyvivő Elnök önállóan jogosultak, külön-külön aláírási joggal, nem szükséges az együttes aláírás.
12. §Az Egyesület megszűnése
1.Jogutódlással történő megszűnés: Az Egyesület csak egyesülettel egyesülhet és csak egyesületekre válhat szét.
2.A jogutód nélküli megszűnés okai: az Egyesület jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl az egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha
2. 1Az Egyesület megvalósította célját vagy az egyesület céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg; vagy
2. 2Az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt.
3.Rendelkezés a fennmaradó vagyonról:
3. 1Az Egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az Alapszabályban meghatározott – ennek hiányában a nyilvántartó bíróság által kijelölt –, az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni.
3. 2A fennmaradó vagyon sorsáról a nyilvántartó bíróság, a törlést kimondó határozatában rendelkezik, a vagyonátruházás teljesítésére szükség esetén ügygondnokot rendel ki. A vagyon feletti rendelkezési jog az egyesület törlésével száll át az új jogosultra.
4.A vezető tisztségviselők felelőssége jogutód nélküli megszűnés esetén:
4. 1Az egyesület jogutód nélküli megszűnése után a vezető tisztségviselőkkel szemben e minőségükben az egyesületnek okozott károk miatti kártérítési igényt - a jogerős bírósági törléstől számított egy éven belül - az egyesület törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tag vagy az érvényesítheti, akinek a részére a megszűnéskor fennmaradó egyesületi vagyont át kellett adni, vagy ha lett volna vagyon, át kellett volna adni.
4. 2Ha az egyesület jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek az egyesület vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő az egyesület fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható.
13. §Záró rendelkezések
1.A jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben (külön hangsúlyozva az Egyesület megszűnésekor, a csőd-, felszámolási és végelszámolási eljáráskor)az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló1991. évi IL. Törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. Törvény, és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. Törvényrendelkezései megfelelően irányadók.
2.Az Alapszabály módosítását az Egyesület 2014. év augusztus 8-án megtartott Közgyűlése fogadta el 3/2014. (08. 08.) számú határozatával. A jelen okirat az Alapszabályt a módosításokkal egységes szerkezetben tartalmazza, a módosítások szövegét dőlt betűvel szedve.
3.Az Egyesület Alapszabályát az Elnök a Pécsi Törvényszéknek nyilvántartásba vétel iránti kérelemmel és a szükséges mellékletekkel együtt benyújtja.
Kelt: Pécs, 2018. június 20.
Záradékolás
Az Alapszabály módosítását az Egyesület 2018. év június 20-án megtartott Közgyűlése fogadta el 2/2018. (06.20.) számú határozatával. A jelen okirat az Alapszabályt a módosításokkal egységes szerkezetben tartalmazza, a módosítások szövegét kiemelten, dőlt, félkövér betűvel szedve:
Az egyesületi tagok vagyoni hozzájárulás teljesítési kötelezettsége megszűnt, az Alapszabály pontjai módosulnak:
Ø3. § 6.4. pontja: A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
Ø3. § 9.2 pontja: A Közgyűlés minősített többségi határozattal, a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok legalább kétharmados szavazat-többségével az Egyesületből kizárhatja azt a tagot, aki valamely, az egyesületi tagságból eredő kötelezettségét ismételten vagy súlyosan megszegi, ha az Egyesület céljával, szellemiségével vagy az Alapszabállyal össze nem egyeztethető magatartást tanúsít.
Ø3. § 12. pontja: A tiszteletbeli tag köteles az Egyesület jó hírét megőrizni, ennek megfelelő magatartást tanúsítani, a közgyűlési és elnökségi határozatokban foglalt szabályokat betartani. Kifejezetten tilos az Egyesület céljaival ellentétes, az Egyesületet lejárató magatartás tanúsítása.
Ø4. § 2.4. pontja: Törlésre került.
Ø7. § 2. pontja: Az Egyesület vezető szerve a háromtagú Elnökség (elnök, ügyvivő elnök, alelnök), amelynek tagjait a Közgyűlés öt év időtartamra választja.
A Pécsi Törvényszék 1.Pk.60.079/2003/41. számú végzésének 3. pontja alapján – hivatkozva a Civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (Cnytv.) 67.§. (1) bekezdés (1e) pontjára – a hatályosítási kötelezettségnek eleget téve, az egyesület vezető tisztségviselői:
Talló Zoltán elnök
Molnár Ferenc ügyvivő elnök
Oláh Zoltán alelnök
Ø10. § 2. pontja: Az Egyesület a részére juttatott támogató befizetésekből és esetleges egyéb jövedelmekből gazdálkodik.
Ø10. § 3. pontja: A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek