Palkó és a manók |
2018. Július 07. Szombat, 20:19 | |||
Palkó és a manók
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kis falucska, ahol bányászok laktak.
A bánya a falu határán volt, s mivel más munka nemigen akadt, szinte mindenki a bányában dolgozott. Itt élt Palkó is a családjával. Nagyon szegények voltak. Egyik nap Palkó édesapja nagyon beteg lett, de még gyógyszerre sem volt pénzük. Palkó így szólt az édesapjához:
Elmegyek én dolgozni a bányába!
Kemény munka az fiam!
Palkó korán reggel útnak indult hát. Ahogy leértek a bányába, lemaradt a többiektől, s nem találta a helyes utat. Ekkor egy óriási robbanás rázta meg a bányát. Szikla nagyságú kövek zárták körbe és a felszálló portól szinte levegőt sem kapott. Azt gondolta itt a vég. Amikor már teljesen elkeseredett, hangokat hallott és apró emberkék lábainak kopogását hallotta maga körül. Pici, apró lámpácskák gyulladtak ki egymás után és kíváncsian méregették Palkót.
Ki lehet ez?
Honnan került ide?
Milyen nagy lába van! - kuncogtak a manók.
Palkó meglepetésében először megszólalni sem bírt. Az egyik manó, akit a többiek Bátorkának hívták, elé lépett:
Mit keresel itt?
Palkó elmesélte, hogy itt a bányában dolgozott, de eltévedt. Elmondta, hogy az édesapja beteg, rajta akart segíteni. A manók tanakodni kezdtek, majd Bátorka így szólt:
Mi segíthetünk neked! Mindenkinél jobban ismerjük a bányát! Ez a hely egy csomó kincset rejt! De rajtunk kívül lakik itt egy félelmetes, négyfejű sárkány, aki rettegésben tart bennünket. Ha segítenél legyőzni, mi meghálálnánk neked!
Segítek nektek!
Palkó, a manók és szerszámai segítségével elkezdte törni, görgetni az előttük tornyosuló kődarabokat. Mikor végre kijutottak, elindultak a sárkány felkutatására. Hosszú órákon át gyalogoltak, majd egy félelmetes üvöltés hallatszott.
- Közel járunk, mondta Palkó
Minden bátorságát összeszedve vezette a manókat. Amikor a sárkányhoz értek, Palkó jó erős fényűre állította a lámpáját a sisakján. A sárkány elé ugrott, belevilágított a szemébe, és egy hirtelen mozdulattal a Csákjával sorban levágta a sárkány mind a négy fejét. A manók megkönnyebbülten ugráltak. Örömükben boldog éneklésbe kezdtek.
Na, Palkó! - mondták - mivel megmentettél bennünket, mi is megtartjuk az ígéretünket!
Elvezették Palkót egy alagútba. A végén több ládányi kincs és rengeteg arany volt. Palkó teleszedte a zsákját, szinte alig bírta. A manók elvezették a bánya kijáratához. Palkó boldogan sietett haza és örömmel újságolta édesanyjának, mi történt vele. Innentől nem volt gondjuk a megélhetésre, édesapja is hamarosan meggyógyult. Palkó hálás szívvel gondolt a manókra.
Boldogan éltek, míg meg nem haltak
Gregor Mirabell kilenc éves tanuló : Izsó Miklós Általános Iskola, Izsófalva
Felkészítő tanár: Zeleniné Kajái Orsolya
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 2309 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
