| Bánya banya rejtekhelye |
| Írta: Talló Zoltán | |||
| 2017. Július 02. Vasárnap, 11:30 | |||
|
Bánya banya rejtekhelye
Egyszer volt a falucskám legszélén egy öreg bánya.
Nem járt oda senki sem, kihalt volt, legalábbis ezt hitték az emberek, de én tudom, hogy több száz bánya manócska otthona volt. Egy családdal jó barátságban voltam, ők mesélték nekem azt a történetet, amit én most megosztok veletek. A történet a következő: egy szép napon, mint minden reggel, a manó gyerekek iskolába indultak. Kosz Mosz a legidősebb testvér ballagott mindig elől a tanodába menet. Utána következett Ragyogi Gyuri. Aztán Tipli Tibi, Csákány Csabi, Bánya Berci és a legkisebb Bauxit Bori. Dalolászva mendegéltek a Bányamélyi Csákányforgató és Gyémántvadász Okosító Tanoda felé. Ám útjuk közben szembe repült velük a Bánya Banya. Nagyon megijedtek. Rémülten néztek egymásra, egy darabig nagy csönd volt, mire végre megszólalt valaki.
- Emlékeztek? Anya mindig arra tanított, hogy soha ne álljunk vele szóba! - mondta Kosz Mosz.
- Én félek - bújt ijedten testvérei mögé a kicsi Bori. Ám már elfutni sem volt idejük, mert az igen csúnya Banya leszállt a cikázó seprűjével.
Nagy sikítozásba kezdtek a kicsi bánya manócskák. Fejvesztetten menekültek, szedték parányi kis lábaikat, de nem volt menekvés. Az ijesztő és igen csak rút boszorkány elfogta Csákány Csabit, azután Bánya Bercit, majd Tipli Tibi következett. Ragyogi Gyuri is sietősre vette a dolgot, de a Banya karmai őt is elragadták. Bori és Kosz Mosz egy hatalmas kő mögé rejtőztek a veszély elől. Végül, mivel a Boszi nem találta meg a két bujkáló manócskát, felszállt kócos kis seprűjére, és mint egy táltos paripával elnyargalt. Bori nagy sírásban tört ki, mert nagyon aggódott testvérei miatt. Bátyja igyekezte megnyugtatni. Lassan egyre ritkábban hullottak a fénylő könnycseppek Bori koszos kis arcán. A két testvér összedugta a fejét, és megpróbáltak egy furfangos tervet kieszelni, hogy mégis hogyan tudnának segíteni Berciéken. Végül arra jutottak, hogy szólnak a szüleiknek, majd ők segítenek megmenteni a bajba jutott manócskákat. Úgy rohantak, mint még soha. Kapkodták egymás után kis talpaikat. Fejükben csak az a gondolat égett, hogy mielőbb segíteni kell testvéreiken.
Lábuk alatt porzott, füstölgőit a talaj. Nagyon elfáradtak, de végre haza értek. Otthon, mikor elmondták a borzasztó hírt, szüleik nagyon megijedtek, azonban nem tétováztak. Bánya Papa hozta a legjobb, legerősebb csákányát, Bánya Mama pedig titkos főzeteit szedte össze és már indultak is. Miközben ők a Bánya Banya rejtekhelyére tartottak, addig Csabiék igen csak menekülni akartak volna onnan. Ám ez nem volt olyan egyszerű. A gaztevö egy ketrecbe zárta őket és gonosz sárkánya, aki a Tüzes Tódor névre hallgatott egy pillanatra sem vette le róluk a szemét. Hatalmas szerencséjükre szüleik és két testvérük hamar rábukkantak a bibircsókos Banya koszos kis rejtekhelyére.
— Anya, Apa hát megtaláltatok minket!? — lelkendeztek a testvérek.
- Ne féljetek, segítünk. válaszoltak szintén nagyon boldogan a szülök és persze Bori meg Kosz Mosz. Am sajnos nem tartott túl soká a nagy örömködés, mert Tódor, a sárkány rátámadt a váratlan vendégekre. Bánya Mama azonban egy percig sem tétovázott. Előkapott táskájából egy kis üvegcsét, és a benne lévő porral megszórta a sárkány fejét. A hatalmas jószág mélységesen mély álomba merült egy szempillantás alatt.
— Vele egy darabig nem lesz gondunk — mondta büszkén Bánya Mama.
De egy percig sem lehetett nyugtuk, mert a házigazda is megjelent. Varázslatot akart küldeni Borira ám Bánya Papa sebesen elhajította csákányát és kiverte vele a boszorkány kezéből a bűvös pálcát. Azután a két szülő egy jó vastag kötéllel nekikötözték a Banyát egy fának, majd kiszabadították a manócskákat. Ölelkeztek, ujjongtak, ugráltak végtelenül boldogok voltak. Mikor már jól megölelt mindenki mindenkit és vége lett az ujjongásnak elkezdtek töprengeni, hogy mi legyen a sorsa a boszorkánynak. Gondoltak arra, hogy beledobják a kútba, hogy tömlöcbe vetik, hogy jól elfenekelik, ám egyiket se tartották jó ötletnek. Hosszasan törték fejüket, mikor egyszer csak egy hangot hallottak. A boszorkány volt az.
Kérlek, ne bántsatok, nem vagyok gonosz, én csak barátokat szeret tem volna szerezni, mert nincsen egy barátom sem.
A manók nagy sugdolózásba kezdtek, végül kijelentették:
- Majd mi leszünk a barátaid!!!
-Tényleg? Mindannak ellenére hogy annyi rosszat tettem !?
- Hát persze, hisz mindenkinek szüksége van egy barátra! - bölcselkedtek a manók. Azután eloldozták újdonsült barátjukat és hazamentek. Azóta is tart a barátságuk és rendszeresen meglátogatják egymást. Itt a vége, fuss el véle!
Bisztrán Anna tizenegy éves tanuló
Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Herend
Felkészítő tanár: Fekete-Nagy Mariann
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 2509 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
