| Az üveghegy legendája |
| Írta: Talló Zoltán | |||
| 2017. Május 13. Szombat, 14:55 | |||
|
Az üveghegy legendája
Egyszer réges-régen, az Üveghegyen is túl... De mit is beszélek, ez a történet olyan régen játszódik, hogy az Üveghegy még nem is létezett! Akkoriban még csak egy nagy fekete hegy volt a helyén, és éppen azt szeretném elmesélni, hogyan keletkezett az Üveghegy.
Tehát egyszer réges-régen, a Nagy Fekete Hegyen is túl éltek a manók.
A Nagy Fekete Hegy szénből volt, a hegy belsejéből bányászták a manók a szenet, amivel fűtötték az otthonaikat.
A Nagy Fekete Hegyen túl többféle manó éldegélt a legnagyobb békességben és barátságban egymással és a természettel. Minden manónak megvolt a maga feladata, egymást segítették, a felnőtt manók a munka után nagy beszélgetéseket rendeztek, a manógyerekek pedig együtt játszottak a Nagy Fekete Hegyen vagy az erdőben.
Az erdei manók a fákon épített házaikban laktak, amiről egy csúszda vezetett le a földre. Az erdei manók feladata az erdők tisztántartása, az állatok etetése és gyógyítása volt.
Az őrzőmanók a Napot, a Holdat, a földet, a vizet és a jeget őrzik, nehogy az emberek vagy más különleges lények kárt tegyenek bennük.
A Nagy Fekete Hegybe vájt barlangokban éltek a bányamanók, akiknek a feladata volt kibányászni a szenet a hegyből, amivel minden manócsalád fűthette az otthonát.
A házimanók az erdő közepén építettek fűzfaágakból kunyhókat maguknak, de ők az emberek házaiban végezték munkájukat, úgy, hogy az emberek nem láthatták őket. A házimanóknak több fajtája is van, például a zoknimanók, akik éjszaka elcsenik a zoknit a lábadról, aztán a koszmanók, akik mindig összekoszolják a házat, amikor nem vagy otthon, és vannak a hajkócoló manók, akik összekócolják a hajadat, amikor alszol. Biztosan te is tapasztaltad már a csínytevéseiket. A házimanók nemcsak csintalankodtak egész nap, hanem láthatatlanul segítenek a ház körüli feladatokban is.
A hegy belsejében éltek a kincsőrző manók is, mindegyiküknek
van egy saját kincsesládája, és kettő, amit őriz a többi manófajta társuknak. Réges-régen a manók kincses ládái arannyal és ezüsttel voltak tele, a drágaköveket még nem ismerték a világban. De honnan volt ilyen sok kincse a manóknak? A szivárvány két végében keresték meg a kincseket, ezeket szerezték meg maguknak.
 Télen a manógyerekek kedvenc elfoglaltsága az iskola után a szánkózás, csúszkálás volt. Felmentek a Nagy Fekete Hegyre, ami télen a hótól fehér lett, és rengeteget csúszkáltak. Egy télen olyan sokat csúszkáltak, hogy a hegy egészen kifényesedett. Tavasszal, amikor rásütött a nap, csak úgy csillogott, villogott.
Az emberek is meglepődve látták, hogy a Nagy Fekete Hegy most már fényesebben ragyogott, mint a csillagok éjszaka az égen. El is nevezték a hegyet egy olyan dologról, amit jól ismertek, így lett a hegy neve Üveghegy.
A manógyerekek nem tudták, de még a legeslegöregebb házimanó sem, hogy a manógyerekek sok csúszkálása, csiszolása nyomán mi keletkezett: a szénből gyémántot varázsoltak.
Még nagyon sok idő telt el, mire az emberek rájöttek, hogy hogyan lesz a szénből gyémánt. Szerencsére már senki nem emlékezett arra, hogy az Üveghegy valamikor egy nagy fekete, szénhegy volt, így nem tudták, hogy az valójában egy óriási gyémánt, a leghatalmasabb a világon. A bányamanók így háborítatlanul élhettek tovább a hegy belsejében.
Lada Levente tíz éves tanuló Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, Érd
Felkészítő szülő: Török Katalin
Kedvencekhez ad
Könyvjelző
Email-ben elküld
Találat: 2875 Hozzászólások (0)
 Szóljon hozzá Ön is!
|
RSS-csatorna hozzászólásai
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
