regi Ők biztosan kapnak jövőre béremelést !
Ők biztosan kapnak jövőre béremelést !
Írta: Talló Zoltán   
2016. Július 07. Csütörtök, 13:13
 Dolgozók figyelem! – ők biztosan kapnak jövőre béremelést!

Az előttünk álló időszak és a 2017-es év a béremelésekről is szól – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten. Dömötör Csaba elmondta: a béremelésekkel a kormány szeretné megbecsülni azokat, akik “odaadó munkájukkal” napról napra hozzájárulnak Magyarország gyarapodásához.
Az államtitkár kifejtette: a béremelésre az teremtett lehetőséget, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon áll, növekedő pályán van, alacsony az infláció, kordában tartott a hiány és csökkenő pályán az államadósság. Ugyanakkor 2010-hez képest több mint 500 ezer emberrel több dolgozik; mindezért a kormány a gazdaság teherbíró képességével összhangban fokozatos béremelési programokat indíthat – tette hozzá a politikus.
Dömötör Csaba kiemelte, hogy a bérek az elmúlt időszakban is növekedtek Magyarországon: a 2016 január-áprilisi időszakban, az előző esztendő hasonló időszakához képest, bruttó 6,1 és nettő 7,8 százalékkal. Mint elmondta: az előttünk álló időszakban magasabb bérekre számíthatnak a rendvédelmi dolgozók, a kormányhivatalokban, a járási hivatalokban, az igazságügyben dolgozók, a pedagógusok, a felsőoktatási alkalmazottak, a bölcsődei nevelők, a szociális dolgozók, a kulturális szféra közalkalmazottai és azok is, akik az egészségügyben tevékenykednek.
Az államtitkár közlése szerint a rendvédelmi dolgozók 2018-ig, az elmúlt évhez képest, 50 százalékos béremelésben részesülnek. A járási hivatalok alkalmazottainak július 1-jétől, a kormányhivatalokban dolgozóknak 2017 január 1-jétől emelkedik a bére; ez a program összesen 32 ezer embert érint és 42 milliárd forintot szán rá a kormány. Példaként említette, hogy egy 8 éves szolgálati jogviszonnyal rendelkező ügyintéző illetménye most 129 ezer forint, ami 195 ezer forintra emelkedik. Egy járási hivatalban dolgozó igazgatásszervező, 30 év jogviszonnyal és felsőfokú végzettséggel, az eddigi 301 ezer forint helyett 369 ezer forintot vihet haza.
Ugyancsak nő a NAV dolgozóinak bére, illetve az igazságszolgáltatásban tevékenykedők fizetése idén októberben 5 százalékkal, majd a következő két évben újabb 5-5 százalékkal emelkedik.
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról szólt, hogy a gazdasági fejlődés eredményeiből immár a rászorulókkal, illetve a gyermekekkel foglalkozók is részesülhetnek. Az egészségügyben nagy előrelépést jelent a következő évben, hogy a GDP fél százalékával, 171 milliárd forinttal nőnek az ágazatra jutó források, ami azt jelenti, hogy 82,1 milliárd forint többlet jut a béremelésekre is. Mindennek nyomán a szakorvosok és szakgyógyszerészek idén szeptembertől 107 ezer forint béremelést kaphatnak, jövő év novemberétől pedig további 100 ezer forint többletet. Ezzel párhuzamosan az ápolóknak négy év alatt átlagosan 65 százalékkal nő a bére; ez az idén 26,5 százalékos illetményemelést jelent – fűzte hozzá.
Az alapellátásban dolgozók 2010 óta 41 százalékos finanszírozási többletben részesültek; ez a folyamat folytatódik. A háziorvosi praxisok 10 milliárd forint többletfinanszírozást kapnak és a védőnők és fogorvosok is 2-2 milliárd forint többlethez jutnak. Ez a védőnőknek 30-35 ezer forintot, a fogorvosoknak 50-55 ezer forintot jelent havonta – jelezte az államtitkár. Ugyancsak példaként említette, hogy egy 18 éve dolgozó aneszteziológiai szakasszisztens esetében az emelés 104 ezer forint keresetnövekedést jelent, de egy szakápoló is 80-90 ezer forinttal vihet többet haza.
A felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelők bérrendezése már megtörtént, most pedig a középfokú végzettségűek számára különítettek el 1 plusz fél milliárd forintot – fűzte hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy a pedagógusoknak az idén és jövőre egyaránt 3,5-3,5 százalékkal emelkedik az illetménye, ami az idén 38 milliárd, jövőre pedig 45 milliárd forint többletet jelent. Azoknak a bére is nő, akik nem pedagógus végzettséggel rendelkeznek.
A szociális szférában dolgozók számára már egy ágazati bérpótlék és kiegészítés is jóváhagyásra került az elmúlt években, ami egy főiskolai végzettségű családgondozó esetében havi 45 ezer forint pluszt jelent és a következő években is számíthatnak többletre. A kulturális dolgozók 15 százalékos béremelésben részesülnek – mondta az államtitkár.
Végül azt hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban is folyamatos a fizetések emelése, idén és jövőre 5-5 százalékos béremelést kapnak a területen dolgozók – sorolta Rétvári Bence.
 
Facebook