Nikolausz Tamás, Bányász sors

2015. Február 14. Szombat, 13:48

	Bányász Sors Üvölt a kürt, a gépház oldalában, Mert szerencsétlenség történt a bánya mély gyomrában. Az aknatorony lábánál összefut a tömeg, Azt kérdezgetik: Vajon mi történhetett? Omlás volt, nem más, kegyetlen zuhatag, S tizenegy bányásznak vérét issza a szénpor ma. Mindenki, ki menteni tud, menteni megy, nosza, Ha kell, a tíz körmével kaparja ki, a bajtársakat. Megjönnek a feleségek, mindegyik szeme könnyezik, Vajon melyik férje jön ki élve, s ki az, akiét cipelik? Kiszállnak a műszakosok, szénpor borítja testüket, Fehéren izzik tekintetük, de ejfordítják fejüket. Elvonul a néma menet, a kas újra leszáll, Embert hoz ki, vagy hordágyon a néma halált? Aztán feljön a kas, újra feljön hordágy érkezett rajta, S egy asszony térdrerogyik, zokogásbnan csuklik el a hangja. Ráborul a néma testre, átöleli szorosan, Mintha életet tudna által adni úgy öleli zokogva, Így történik ez mindegyiknél, mikor egy élet lángja kihuny, A hős bányászok emlékére, ismét egy gyertya lángra gyúl. Nem forog a küllös kerék, az aknatorony némán áll, Nem húz a kas fekete gyémántot, sem halált. Öreg bányász szeméből, könnyet csalnak az emlékek, Kimegy néha a bajtársakhoz, a temetőnek kertjébe.

Herceghalom, 2003.01.02.		Nikolausz Tamás