Nikolausz Tamás, Emlék

2015. Február 14. Szombat, 12:42

	EMLÉK Látom magam előtt, a feszülő izmokat, sötét, mély tárnában izzadó alakokat. Látom magam előtt a gördülő csilléket, s a fekete gyémántot, amit a kas húz a felszínre. Látom magam előtt a szénporos arcokat, csak a szemük világít, no meg a mosolyukat. Látom magam előtt délceg tartásukat, amikor emelt fővel, de zokogó szívvel búcsúztatják tárnájukat. S látom magam előtt a fonnyadó karokat, mert a munkát elvették, nem látják hasznukat. Látom magam előtt a komor arcokat, s a bánatot, mely alattomosan pusztítja a bányászokat. Hiszen nem maradt más nekünk, mint a gyász, az alantas érdekek szövevénye bennünket porig aláz! S a valamikor nagy és erős család emléke, a történelem homályában vész el. Öreg bányász szeme már csak akkor csillan fel, ha meghallja még utoljára: "Fel bányász ifjak, fel, szerencse fel!"

Hosszúhetény, 2009.09.02.		Nikolausz Tamás